Az egész Balaton környékén nem ritkák a római kor 2000 éves emlékei. Az 1300-as évek elején a veszprémi püspökségnek már kiterjedt szőlőbirtokai voltak itt, de feltehetőleg már a kelták itt is termesztettek szőlőt. Századokon át királyi birtokok és főúri szőlők, valamint kisnemesi szőlőbirtokok hirdették ennek a területnek a kiváló borait. Már a középkorban Tirolba és az Alpokon túlra, a délnémet térületekre szállítottak erről a területről borokat. Az Esterházy család hercegi és grófi ága a környék legtöbb szőlővel rendelkező birtokosa volt, uradalmaikban rendszeresen készíttettek természetes csemege-borokat. A XVIII. századi dézsmapincéjük még áll Szentbékkállán a templom feletti területen.

A borvidék három jól körülhatárolható körzetre tagolt:
1. Káli körzet, amely teljes területén vulkáni kõzet a fontos talajalakító elem: Monostorapáti, Hegyesd, Mindszentkálla, Szentbékkálla, Köveskál, Balatonhenye.
2. Balatonederics - Lesencei Körzet, amelyet a Keszthelyi hegység keleti felének dolomit alapú kõzetei jellemzik: Balatonederics, Lesenceistvánd, Lesencefalu, Lesencetomaj, Nemesvita. De Sáska és Zalahaláp már vulkáni.
3. Cserszeg - Rezi körzet, a Keszthelyi dolomit hegység déli és nyugati fele: Balatongyörök, Cserszegtomaj, Gyenesdiás, Hévíz - Egregy, Rezi, Várvölgy, Vonyarcvashegy, Sümeg, Csabrendek.
A borvidék legfontosabb szõlõfajtái: Olaszrizling, Szürkebarát, Zöldveltelini, Zenit, Chardonnay, Rizlingszilváni, Tramini, Muskotály fajták.
Fontos tudni: A borvidék borait 40 éven át más borvidékek borainak javítására használták. Így az egykori nagy hírnév elfelejtõdött. 5-6 éve indult újra az önálló bortermelés, nagyrészt kis és közepes méretû szõlõbirtokra alapozottan. Az eredetiséget ma már a bortörvény is nagyon szigorúan védi.
Ha a tájjal ismerkedõ túrázó, az itt nyaraló vendég a bor és felszolgálójának igényes minõségét nem érzékeli, biztos lehet benne, hogy nem itt termett borral, nem itteni boreladóval találkozott. Hagyja ott a rossz bort, a méltatlan borárust és menjen tovább tõle!

Érdemes megkeresni a borvidéken a valódit, könnyen lehet találni. Egyre többet. Az itteni emberek nyíltszívûek és a bortermelést becsületbeli ügynek tekintik. Még sajnos nincsenek általában szem elõtt, de mindent elkövetnek a régi jó hírnév visszaszerzése érdekében.

Almásháza 57 lakosú község a 76-os főközlekedési út mellett Zalaegerszegtől 20 kilométerre, keletre fekszik. A község első említése 1198-ban Almas. A mai elnevezést 1513 óta használják. A községet említő XII. századi oklevél tanúsága szerint azt Lőrinc ispán a szentgotthárdi ciszterci apátságnak adományozta. A település még 1593-ban is az apátság tulajdonában volt. Középkori plébániája a mai temető helyén állhatott, feltételezések szerint a törökök pusztították el. A 76-os útról megközelíthető festői környezetű községben nincs átmenő forgalom, ezért levegője nagyon tiszta.
A mai kápolna 1908-ban a hívek támogatásával épült, a kápolna előtti kőkereszt 1864-ből való.

Batyk 430 lakosú község a 24-es/Zalabér-Batyk-Zalaszentgót/ és a 25-ös/Hodos-Zalaegerszeg-Ukk-Bóba/ vasútvonalak mentén, Zalaszentgóttól 8 kilométerre, északra fekszik. Első említése 1251-ben: Bogk. A törökök elől az itt élők a “csapói sűrűbe” menekültek, ám a környék csodás adottságai megtartották a települést. Három patak is táplálja a község határában a Zalát, a vizek között természetvédelmi terület húzódik, ahol kockás kotuliliom virít.
A falu temploma műemlék jellegű, kertjét 1835-ből való kőkereszt díszíti.

Döbröce 97 lakosú község Zalaszentgróttól 11 kilométerre, keletre fekszik. Az első írásos említés 1542-ben: Debrecze. Közszói jelentése: völgy. A falukép egységes, a házak többsége régi paraszt porta, a Kovácsi-hegy övezte szőlőhegyekről gyönyörű kilátás nyílik Sümeg felé a Marcal völgyére. Itt dolgozik Lenorics Lajos népi fafaragó mindenkit szívesen lát, aki érdeklődik művészete iránt a harangláb tövében lévő portáján.

Dötk 25 lakosú község Zalaszentgróttól 12 kilométerre, nyugatra fekszik. A település első említése 1332/1337-ben: Dudk. A település népszerű a külföldiek körében, több lakóházat felújítottak eredeti formájában, hétvégi házzá alakítottak át. A falu képe híven tükrözi a régi népi építészet szépségeit. A közeli Dabronyi tavak hármas tórendszere a horgászok, a természet szerelmeseinek paradicsoma.

Kallósd 116 lakosú község, Zalaszentgóttól 10 kilométerre fekszik. A települést 1260-ban Kiskolusd, Kolus alakban jelölik. Nevének eredete bizonytalan, esetleg szláv eredetű. A Zala megye észak-keleti részében, szelíd dombok között megbúvó falucska lakói elsősorban mezőgazdasági tevékenységből élnek.
Körtemploma 8 méter belső átmérőjű, 1260 körül, román stílusban épített, Szent Anna tiszteletére szentelt római katolikus templom, mely a község ma is használt temetőjében áll a falu mellett. A XIX. században faépítménnyel bővítették. A magyar középkori kerek templomok közül az egyik legszebb. Belsejében csúcsíves ülőfülkék, a fából épített karzatra a falba épített lépcsőn lehet feljutni.

Kehidakustány 1101 lakosú község Keszthelytől 25 kilométerre, északnyugatra. 1232-ben itt jöttek össze a zalai szerviensek, hogy ítélkezzenek egy birtokperben, s ez az oklevél a köznemesség területi csoportosulásának legkorábbi dokumentuma, a nemesi megye kialakulásának első emléke. A településről 1322-ből Kedhyda alakban találunk említést. Az elnevezés a Ketüd személynév és a -hida összetétele. Kustan településnévről 1275-ből maradt ránk adat. Török eredetű személynévből keletkezett magyar helységnév. Mai elnevezését 1977-től használja a Zala folyó két partján, szőlőkkel és erdőkkel borított dombok között fekvő község.
Deák Ferenc kúriájaként ismert épületet a XVIII. század végén építette a Zala vármegyében jelentős szerepet játszó Hertelendy család, s örökség útján jutott Deák Ferenc édesapjának birtokába. Hosszabb ideig élt itt Deák Ferenc is. Sokszor látogatott ide a Zalacsányban élő Csány László és néhányszor Deák Ferenc barátja Vörösmarty Mihály, de megfordult itt Wesselényi Miklós, Széchenyi István és Batthyány Lajos is. Deák Ferenc 1854-ben adta el a Széchenyi családnak, majd a Károlyiaké lett. 1925-ben a kincstár megvásárolta és mezőgazdasági szakiskola létesült mellette. A kúria előtt Zala György 1928-ban felállított Deák Ferenc mellszobra áll, az épületen a “haza bölcsének” emléktáblája látható. A jellegzetesen XIX. századi vidéki kisnemesi kúria, másfél hektáros parkja védett. Jelentős emlék a temetőkápolna, mely a XIII. században épült, és a Deák család sírboltjává alakították ki.
Ezenkívül említésre méltó az 1756-ban építet copf stílusú szószékkel ellátott római katolikus templom, valamint az Európa-hírű gyógyfürdője a kustányi falurészben.
A legnagyobb vonzerejét a termálfürdő kitűnő, 32-34 C°-os gyógyvize adja, melynek köszönhetően évről-évre egyre több hazai és külföldi turista keresi fel a települést rövidebb-hosszabb időt töltve el ott.

Kisgörbő 257 lakosú község Zalaszentgróttól 8 kilométerre, keletre fekszik a Keszthely-Celldömölk összekötő út mentén. A község első írásos említése 1372-ben: Kurbeu, 1449-ben: Kiskerbew. Megcsodálhatjuk a paraszti és a nemesi építkezés eltérő, de látványában egységes képet alkotó házait.
A római katolikus templom elhelyezkedése és mérete miatt a falu arculatának meghatározó része.
A felújított Bezerédy kúria a falu szép jellemző épülete.

Kisvásárhely 63 lakosú község Sümegtől 8 kilométerre, nyugat-északnyugatra fekszik. A falu említése 1382-ben Vasarhel 1508-ban: Kyswasarhel. A környező erdőkben 3-400 éves tölgyfák találhatók, bőven terem a gomba, s kellő időben érkezve szarvas- és vaddisznócsordákkal, nyúlcsaládokkal találkozhatunk.

Ligetfalva 59 lakosú község a 76-os főközlekedési út mellett Hévíztől 15 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Mihályfa 401 lakosú község Sümegtől 8 kilométerre, nyugatra fekszik a Zalaegerszeg-Sümeg összekötő út mentén. A falu említése 1340-ben: Mihalfolwa. 1696-ban Mihaly Fa. Az előtag egy Mihály nevű egykori birtokos nevére utal. Régészeti leletek bizonyítják tégla sírok és cserépedény maradványok, hogy a falu évszázados múlttal rendelkezik.
A falu központjában szép épület- együttest alkot a római katolikus templom és az újonnan épült plébánia.
Eredeti állapotban rendbe hozott paraszt porták szépítik a faluképet.
Megtekinthetjük Rőti József szobrász művész kertjében kiállított alkotásokat és a művész házi galériáját.

Nagygörbő 252 lakosú község Zalaszentgróttól 10 kilométerre, keletre fekszik. A település neve 1372-ben: Kurbeu, Nagkerbew. A község neve magyar helységnév, amely feltehetően török eredetű. A kovácsi-hegy lábánál bújik meg a falu, szőlő hegyi pincéktől övezve. A falu közepén a kis dombocskán álló templom uralja a faluképet.

Óhíd 642 lakosú község Zalaszentgróttól 10 kilométerre, keletre fekszik. Az Ohyd nevű településről 1483-as adat áll rendelkezésre. A “régi” jelentésű ó és a híd összetételéből alakult ki a község neve. Veszprém és Zala megye határán található egy kis völgykatlanban Óhíd. A falu szőlő birtokai a Huszonya hegyen találhatók, a dombok gerincéről kitűnő a kilátás nyílik Sümeg felé, a Somlóra és a Ság hegyre.

Pakod 981 lakosú község a 25-ös/Hodos-Zalaegerszeg-Ukk-Boba/ vasútvonal mentén, Zalaszentgróttól 9 kilométerre, északnyugatra fekszik. Pakodról, Pakodi Balázs és a Kozma család földbirtokairól a XIII. századból származnak az első feljegyzések. A település Észak-Zalában, közvetlenül a vasi megyehatáron fekszik, a Zala folyó partján. A történelmi katasztrófák elől a lakosság a mocsarakba, ingoványokba menekült, ám a tűz, az árvíz és az ellenség pusztította falu valahányszor újjászületett lakói akaratából. Nagy hagyománya van itt is a szőlőművelésnek, a szőlőhegyen eredeti állapotában felújított 200 éves zsúpos pince várja helyi palackozott borokkal és borkóstolóval a vendégeket.
A római katolikus templom és a Tölcsány majorban lévő volt uradalmi magtár műemlék jellegű.

Sénye 44 lakosú község Zalaszentgróttól 7 kilométerre, délkeletre fekszik. Első írásos említése 1429-ben: Senye. Puszta személynévből keletkezett magyar helységnév. A közeli dombokon szőlők és erdők váltogatják egymást. A falu nagyon vonzó, apró parasztházak és esztétikus, a tájba illő vendéglátásra kialakított új épületek, fiatal betelepültekkel adják a település vonzerejét

Sümegcsehi 639 lakosú község Sümegtől 6 kilométerre, délnyugatra fekszik. 1370-ben: Chehy, 1746-ban: Püspök-Csehi, 1864-ben: Sümegcsehi. A településnév cseh telepesekre utal, jelentése: cseheké ez a falu, ill. ők lakják. A Sümeg- előtag pedig arra utal, hogy ez egykor a sümegi vár tartozéka volt. A falukép egységes arculatú, megkapók a hagyományos kőépítészet megőrzött értékei.

Szalapa 252 lakosú község a Zalaegerszeg-Sümeg és a Keszthely-Celldömölk összekötő utak találkozásánál Zalaszentgróttól 10 kilométerre, északkeletre fekszik. A falu a zalai dombvidék keleti lejtőjén épült Árpád-kori település. A falu első írásos említése 1438-ban: Zalapha.

Tilaj 201 lakosú község a 76-os főközlekedési út mellett Hévíztől 14 kilométerre, nyugatra fekszik. 1283/1328: Tylay, 1441: Chaktylai. Feltehetően a tilt igének az -aj képzős származéka rejlik ebben a névben. A szájhagyomány szerint a község hajdani lakói a törökök elől menekülve telepedtek meg itt. A település dombokkal ölelt, szép környezetben helyezkedik el.

Türje 1848 lakosú község a 25-ös/Hodos-Zalaegerszeg-Ukk-Boba/ vasútvonal mentén, Zalaszentgróttól 7 kilométerre, északkeletre fekszik. A község első írásos említése 1211/1430-ban, illetve 1808-ban: Türgye vagy Türje. Türje község Zala, Vas, Veszprém megye találkozásánál fekszik.
Római katolikus temploma XIII. századi, volt premontrei apátsági templom egy francia építőműhely alkotása. A téglából épített templom a XVI. században többször megrongálódott, a XVIII. században helyreállították. Külsejének mai képét 1922-ben kapta. A hajó déli falában 1478-ból való évszámmal is jelzett kőkeretű, kovácsoltvas ajtós szentségház. A freskók és a főoltárkép Dorffmaister István munkája.
Az egykori rendház helyén állott egykor a premontrei prépostság, amit leromboltak a XVI. században, illetve várrá alakítottak át. A mai épületet 1701-1740 között emelték a premontreiek rendházául. Ebédlőjének mennyezetén Dorffmaister- freskók láthatók.
A település műemlék jellegű szobrai a XVIII. századból valók és ezek teszik teljessé a faluképet: magas talapzaton álló Mária szobor, a Szent Antal és a Szent Flórián szobor.

Vindornyaszőlős 413 lakosú község Zalaszentgróttól 14 kilométerre, délkeletre fekszik a Keszthely-Celldömölk összekötő út mentén. Első említése 1274-ben: Vyndurna Sceuleus. A név közszói jelentése: szőlőmunkásoktól lakott terület lehetett.
Az 1336-ban épült, a XVIII. században barokk stílusban átépített római katolikus templom műemlék. Mai barokk formáját a XVIII. században nyerte el.
Turistalátványosság a faluban a háborús emlékmű, a tőzegláp, valamint a Kovácsi-hegyen található kőárok és sziklafolyosó.

Zalabér 751 lakosú község a 24-es/Zalabér-Batyk-Zalaszentgrót/ és a 25-ös/Hodos-Zalaegerszeg-Ukk-Bóba/ vasútvonalak mentén, Zalaszentgóttól 6 kilométerre, északra fekszik. Első említése 1121/1420-ban: Byr, 1792-ben: Zalabér. A Bér személynév, míg a Zala a folyó közelségére utal. A nyolcszáz éves múltú, mezővárosi rangú település, központi elhelyezkedése miatt ma is a környék központja.
Temploma, műemlék jellegű, kriptájában nemesi család nyugszik.
A települést övező szőlőhegyen a Szent Antal kápolnánál minden év júniusában búcsú van, mely évről-évre egyre több távolabbról érkezett érdeklődőt is vonz.

Zalacsány 954 lakosú község a 76-os főközlekedési út, a Zala-folyó mentén Keszthelytől 20 kilométerre, északnyugatra fekszik. Első említése 1335-1341-ben: Chan, 1892-ben: Zalacsány. A Csán személynév valószínűleg szláv eredetű. A településen 1991-ben - festői környezetben - 11 hektáros víztározó épült, melyet követően üdülők és hétvégi házak jelentek meg a szemközt lévő domboldalon.
A község legszebb épülete a felújított Maladenszky-kastély, melyet védett park vesz körül, itt található Közép-Európa legnagyobb mammutfenyőfája.
Az 1749-ben barokk stílusban épült római katolikus templom műemlék.
A klasszicista stílusú földszintes kúria és a barokk stílusú Batthyány-kastély, melynek helyén Csány László szülőháza állt, műemlék jellegű.  Ezen a helyen állt Csány László, reformkori zalai politikus, 1849-ben közmunka- és közlekedésügyi miniszter szülőháza és későbbi lakóhelye, amit lebontottak a XX. század elején. A mai épület 1913-ban nyerte el jelenlegi formáját, oldalán helyezték el Csány emléktábláját.

Zalaszentgrót 7880 lakosú, a Zala folyó mindkét partján fekszik, Magyarország 100. városa.  A helységet érinti a 24-es/Zalabér-Batyk-Zalaszentgrót/ vasútvonal. Nevét Szent Gellértről (Geroldus) kapta. A Zala folyó szigetén a középkorban négy oldalról zárt kővárat emeltek, ezt a török időkben tovább erősítették. A törökök többször megtámadták, de elfoglalni nem tudták.
A vár helyén építették fel a Batthyány család számára a későbarokk- copf kastélyt, 1787-ben. Az U alakú, emeletes épület 1950 óta gyógypedagógiai nevelőintézet. Kovácsoltvas kapuja külön figyelmet érdemel. 4,3 hektáros parkja védett, különös értékei a hatalmas platánok.
Az szentgróti római katolikus temploma 1753 és 1758 között barokk stílusban épült műemlék. Egyhajós, díszes templom, szentélyének jobb oldalán kápolna Szent Ince ereklyéi és 1490 tájáról származó Szengróti Madonna szobor. Hajójában szép Pieta festmény található.

Zalaszentlászló 844 lakosú község Zalaszentgróttól délkeletre, 8 kilométerre fekszik. A XIII. században már létező település területe királyi birtokként Szent László tulajdona volt. Elnevezése 1338-ban: Scenth Lazlow, 1784-ben: Zala Sz. László.
A község központjában található a faluház, amely Makovecz Imre Ybl -díjas építész tervei alapján épült 1985-ben.

Zalavég 450 lakosú község Zalaszentgróttól északnyugatra, 8 kilométerre, Zala és Vas megye határán helyezkedik el. A község kialakulása a XI. századra tehető, történészeink szerint a település beletartozott az Árpád-kori gyepűrendszerbe. Első írásos említése 1247-ben: Veged. A falu történetében vannak izgalmas és romantikus események is, itt élt a betyárvilág jellegzetes alakja Sobri Jóska és rokonsága. A község 1924-ig a zalabéri, 1950-ig a batyki körjegyzőséghez tartozott. A tanácsok létrejöttével vált önállóvá. 1969-ben zalabéri székhelyű közös tanács jött létre, amely Batykot, Dötköt, Pakodot és Zalavég községet foglalta magába. Vasútvonalát, a Zalabért Sárvárral összekötő vonalat 1975-ben megszüntették.  Zalavég 1991 óta újból önálló település.
Az 1751-ben középkori alapokra épített római katolikus templom műemlék jellegű, kertjében egy 1835-ben állított, barokk Szent Vender-szobor látható. A templom, amely Szent György védelme alatt állt 1834-ben leégett - olvasható a Zala megye műemlékei című kiadványban. Tornya 1870-bol, orgonája 1889-bol való, klasszicista oltárán XVIII. századi Madonna-faszobor látható.

Balatonmagyaród 525 lakosú Kis-Balaton melletti község Zalakarostól 10 kilométerre, északkeletre fekszik. Zalaváron található írásos anyagból kiderül, hogy e területen már a római korban is település volt. A helység a XI. század elején egyházi dézsmaszedő hely volt. A községet 1308 és 1326 között Magyarad alakban jelölik a források. 1794-ben Balaton Magyaród szerepel. A település nevének Balaton előtagja arra utal, hogy közel van a Kis-Balatonhoz, míg az utótag egy jellegzetes zalai növényre, a mogyoróbokorra utal. Az 1800-as évek végén a terület félszigetként nyúlt be 6 kilométer hosszan a Kis-Balatonba, ez nagyobb lehetett, mint a Tihanyi-félsziget. A Zala folyó 4 kilométerre található a településtől. A Kis-Balaton egyik legkedveltebb kirándulóhelye, a Kányavári-sziget is könnyen megközelíthető a községből. Érdeklődésre tarthat számot a közeli kápolnapusztai bivalyrezervátum is. A községben lovarda működik, mely kocsikázási, lovaglási lehetőséget nyújt. 1990-től önálló község.
Jelentős emléke a római katolikus temploma.

Galambok 1262 lakosú község a 7-es, és a valamikor megépülő M7-es autópálya mellett, Zalakaros szomszédságában fekszik. A bronzkor óta lakott vidéken létrejött település első okleveles említése 1231-ből származik. Mellette hadiút vezetett a középkorban.
Római katolikus temploma műemlék jellegű, a XIX. század elején épült.
A református temploma barokk stílusban, 1864-ben épült.
Tájháza szegényparaszti porta XX. század negyvenes éveiből.

Garabonc 808 lakosú község Zalakarostól 2 kilométerre, északra fekszik. Középkori eredetű település, melyet a török hódoltság idejében felégettek. Újra benépesedett, s a XIX. században, részben a szőlőművelésnek köszönhetően, fejlődésnek indult.
A római katolikus templom barokk stílusban, 1735-ben épült.

Gelse 1209 lakosú község Pacsától 13 kilométerre, délre fekszik a Pacsa-Nagykanizsa összekötő út mentén. A falu az Árpád-kor óta lakott terület, első okleveles említése 1280 körül: Guelse. A lakosság zöme kénytelen Nagykanizsán munkát vállalni vagy a második gazdaságban boldogulni.

Kerecseny 302 lakosú Zala megyei kisközség, amely Nagykanizsától északra, 28 kilométerre helyezkedik el. A község dombos-völgyes területű, eredetileg egyutcás, jelenleg szétszórt jellegű település. A falu nevét először 1255-ben olvashatjuk: Kerechen. A jelenlegi név 1892-bol való. Várföld volt, amelyet IV. László adományozott Atyusz mesternek. 1354-ben várkápolnája is volt a településnek. 1513-ban 19 család élt itt. A XVI. század második felében erődítménye volt, amelyet 1600-ban felgyújtottak. 1690-ben a falu puszta volt, a területet a gelseiek bérelték. Nagy fejlődése a XVIII. század elején indult meg. 1757-ben 269 volt a lakosok száma, 1828-ban 73 házban 463-an laktak, ekkor egy kovács is dolgozott a faluban. Nagy volt a szolok, a tölgy- és bükkerdők területe, virágzott a juhtenyésztés is. A Bach-korszakban adóhivatali székhely volt. A kiegyezés után is jellemző volt a szőlőtermesztés, továbbá lovat, szamarat, juhot és sertést tenyésztettek. Az iskolások Gelsén, Orosztonyban és Zalaszabarban tanulnak. 1958-ban könyvtár épült, 1968-ban pedig orvosi rendelő. A lakosság elsősorban mezőgazdaságból él. A termelőszövetkezet 1968-ban egyesült az orosztonyi közös gazdasággal. Kerecseny földrajzi fekvése, adottságai biztatóak. Az olcsó telkek, a tiszta környezet vonzerőt jelenthetnek a jövőben a falu számára.

Kilimán 279 lakosú község, Nagykanizsától északra fekszik 15 kilométerre, a Nagykanizsa-Pacsai út mellett. A település közvetlen közelében 17-es/Szombathely- Nagykanizsa/ vasútvonal megy el. Már a középkorban lakott hely volt, ezt tárgyi emlékek bizonyítják. A források a XVIII. századig nem említik a helyiség nevét. A szájhagyományok szerint a falu határában állott egy palánkvár, a Kielman-szigeten. A szláv eredetű Kliman személynévvel azonosítják, amely a latin Clemens -Kelemen név megfelelője. A Principális-csatorna elkészülte után lecsapolták a mélyen fekvő, mocsaras nyugati részét, amely ma főleg rét és legelő, míg a keleti fele partosabb, lankás részét szántók foglalják el. A településnek van művelődési otthona, újonnan épült temploma. A lakosság gondolt az I. és II. Világháborús hőseire is. 1994-.ben a templom mellett készült el az emlékmű, melyen fekete márványtábla tartalmazza az elesettek nevét. A település gazdasági élete a mezőgazdaságra épül, ezen kívül egy-egy ipari és szolgáltató és két kereskedelmi vállalkozás működik Kilimánban.

Kisrécse 167 lakosú község Nagykanizsától 8 kilométerre, északkeletre fekszik. 1264-ben: Rethe, 1757-ben: Kiss-Récse. Szláv eredetű helységnév, megtalálható a szerb-horvát és a szlovén nyelvben is. Jelentése: olyan hely, ahol árok van. A régi 7-es útvonal mellett fekvő települést szőlő- és gyümölcskertek övezik.

Miháld 914 lakosú község Zalakarostól 12 kilométerre, délre fekszik. A falu első írásos említése 1121-ben: Michal az almádi monostor alapító oklevelében. 1332 és 1337 között: Mihad. A név a Mihály személynévből keletkezett. A község nevét Szent Mihály arkangyalról, a falu védőszentjéről kapta. A települést 1950. március 16-i hatállyal csatolták az 1950-es közigazgatási átrendezés során Zala megyéhez.
A község idegenforgalmi nevezetessége az Inkey Gáspár által 1760-ban építtetett barokk jellegű római katolikus templom. Az építtető címere a templom bejárati ajtaja fölött ma is látható. A műemlék jellegű épület területe 28X25 méter.

Nagyrada 572 lakosú község Zalakarostól 7 kilométerre, északra fekszik. 1019-ben említi először oklevél, majd a török korban elpusztul a falu. A község 1308 és 1326 között, valamint 1370-ben: Rada. A Nagy Rada 1773 óta ismeretes. A település neve magyar helységnév, mert a szláv eredetű Rada személynév minden képző nélkül vált helynévvé. A község a török időkben teljesen elpusztult, lakói a közeli dombokra menekültek. A XVIII. századtól telepesítéssel népesítették be. A község feletti szőlőhegy a Zalakaros-Zalaszabar-Pogányvár-i borvidékhez tartozik.
Nagyradán élt és alkotott Perczel János fafaragó művész.
Megtekintésre érdemes 100 éves, felújított szép római katolikus temploma.

Orosztony 479 lakosú község Pacsától 15 kilométerre, délkeletre fekszik. Első írásos említése 1251-ben: Vruztun.

Pat 253 lakosú község Zalakarostól 17 kilométerre, délkeletre fekszik. A község neve 1332 és 1337 között Potoch alakban fordult elő, 1445-ben a Pooth alak szerepel. A német Poht személynév vált minden képző és utótag nélkül helynévvé. Paton 279-en élnek. A községtől alig egy kilométerre található a Balatoni Halgazdaság telepe, amely 11 halastóból áll. A haltenyésztés miatt horgászni ugyan nem lehet a tavakban, de nagyon sok madárfaj, mint például hattyú, gólya, gém, kárókatona, kócsag, vadliba-, vadkacsa és partifecske él itt. A község közvetlen közelében található az ún. Kis-tó, amit egy forrás vize táplál. A táj szépségét az is jelzi, hogy több német család vásárolt üdülési célból régi házat a községben.

Sand 510 lakosú község Nagykanizsától 15 kilométerre, kelet-délkeletre fekszik. Első írásos említése 1372-ben: Sond.

Zalakaros 1349 lakosú város a Balatontól 25 kilométerre, délnyugatra fekszik. Első említése 1254-ben: Korus. A mai névalak 1908 óta használatos. A Karos személynév lehet magyar eredetű is (a kar főnév -s képzős származéka), de szláv is (bolgár, cseh Karus, szerb-horvát Karusity stb.) A középkori források, mint a zalai vár földjét említik. Egykor várjobbágyok és várszolgák lakták, IV. Béla felesége telepeseket is hozott a környékre. A XIII. században a veszprémi egyház, 1355-től ismét a király, Nagy Lajos kezén van, aki különféle jövedelmekért cserébe Komárral és Galambokkal együtt az óbudai káptalannak adta. E birtokokról az áll az oklevelekben, hogy Somogy és Zala megyében vannak, de egy 1393-ban lefolytatott birtokháborítási per tanúsága szerint kétségtelenül Zalához tartozott noha a XV. században a budai káptalan somogyi birtokaival együtt kezelte, ezért hiába is keressük az 1513. évi (zalai) adólajstromban (Holub). “Parochiális egyháza” egy 1430-ból származó adat szerint Szent László király tiszteletére volt avatva, plébánosa a zalai apát fennhatósága alá tartozott, igaz, 1512-ben több társával együtt megtagadta az engedelmességet. Az 1540-es években a török többször felégette, 1687-ben pedig a zalavári kapitány dúlta, Karos népe ekkor a Kis-Balaton lápvilágába menekült. A község földjei 1690-ben egyházi tulajdonba kerültek, s megindult a nagyarányú betelepülés. A település közel 200 esztendeig mezővárosi rangot viselt. A XVIII. században jelentős volt a majorsági gazdálkodás, nőtt a zsellérek száma. A katolikusok lakta községben a régi templom romjaira 1715-ben építettek új egyházat. Az 1848-49-es szabadságharc idején Jellasics átvonuló serege megszállta és kifosztotta a falut. Zalakaros gazdálkodásának alapja az első Világháború óta a fejlett szőlőművelés, a gyümölcstermesztés és az állattartás. Rohamos fejlődése a második Világháborút követően kezdődött. Zalakaros 1949-ben önálló tanácsú község, 1970-ben a községi közös tanács székhelye, 1984-ben nagyközségi rangú település. Az új iskolát 1990-ben építették, azóta sportcsarnokkal bővítették. Az új óvoda 1987 óta fogadja a gyerekeket. A 416 fő befogadására alkalmas fedett Kertmozi 1976-ban nyitotta meg kapuit. A filmvetítéseken kívül itt kapnak helyet a színpadi rendezvények is. 1997. július 1-je óta Zalakaros város.
1962-ben a falu határában olajkutató fúrás során bukkantak a 96 fokos hőmérsékletű, ásványi anyagokban gazdag termálvízre. Egy évtized alatt modern fürdőtelep és egészségügyi központ épült, üdülők, szállodák nyíltak. Gyógyvizének híre kelt külföldön is. Az 2307 méter mélyről feltörő víz alkalmas krónikus mozgásszervi nőgyógyászati, egyes fogágy és borgyógyászati megbetegedések, valamint balesetek, ideg -és végtagsebészetek után kialakult mozgáskorlátozások gyógyítására. A fürdőt a látogatottság növekedése miatt folyamatosan fejlesztették: 1968-ban sportmedencét és öltözőt, 1975-ben fedett fürdőt, 1991-ben vizesblokkok adtak át, 1994-re elkészült az új Gyógycentrum, 1995-ben felújították a sportmedencét. A fürdő 1992 óta GRÁNIT Gyógyfürdo Rt. néven üzemel, részvényeit Zalakaros Város Önkormányzata és a GRÁNIT Gyógyfürdő Vállalat Dolgozói Alapítványa birtokolja.
Az 1990-ben közel 1 milliót elérő látogatók száma, 1994 évi mélypont után ismét látványosan emelkedik (1996. évben 588 ezer fő). Magyarországon egyedülálló az 1999 tavaszán megnyílt, új aktiv fürdőzést biztosító, különböző vízi attrakciókat tartalmazó élményfürdője.. Az európai, illetve magyaros gasztronómiai élvezetet nyújtó vendéglátóhelyek egész évben várják a vendégeket. Az aktív pihenést kedvelőknek is sokféle sportolási lehetőséget kínál a település.

Zalakomár 3136 lakosú nagyközség a 7-es főközlekedési út és a valamikor megépülő M7-es autópálya mentén, valamint a 30-as/Nagykanizsa-Székesfehérvár- Budapest/ vasútvonal mellett Zalakarostól délkeletre, 6 kilométerre fekszik. 1308-1326: Kamar, 1410-ben: Kyskomárom. Zalakomár mai nevét 1969-ben kapta, amikor Kiskomáromot és Komárvárost egyesítették. A település Zala megye első székhelye volt.
A Szentháromság római katolikus temploma 1772-ben épült barokk stílusban. Az épület freskóit Dorfmeister festette.

Zalamerenye 209 lakosú község Zalakarostól 5 kilométerre, északnyugatra fekszik. Első említése 1203-ban: Merena. A szláv eredetű Mrnja, Merenje személynév vált magyar helynévvé. A Zala- előtag különbözteti meg a Baranya megyei Merenyétől. A falut félkörívben dombok övezik, a csendes, nyugodt környezetben megkezdődött az üdülőövezet kialakítása.
A Szent Mihály római katolikus templom 1760-ban, barokk stílusban épült.

Zalasárszeg 103 lakosú község a 7-es főközlekedési út mentén Nagykanizsától 7 kilométerre, északkeletre fekszik. 1323/1513: Sarzegh, 1908-ban: Zalasárszeg. Két köznév /sár, “lágy, ragadós föld” és szeg “sarok, szeglet”/ összetétele. Az előtag a megyére utal. A település körüli területek 1950-ig a Talabér család birtokában voltak. Az 1800-as években épült jegyzői hivatal épülete felújításra került, és ez ad ma otthont a kultúrháznak és a könyvtárnak.

Zalaszabar 635 lakosú község a Kis-Balaton mellett, Zalakarostól északra, 12 kilométerre fekszik. Az Árpád-kori települést 1239-ben említi először oklevél. Kiváló szőlőtermelő hely.
A Szűz Mária római katolikus temploma román kori kápolnából alakult ki gótikus és barokk bővítéssel. A templom jobb oldali szenteltvíz-tartója Szent István korában keresztelőkút volt. Itt látható egy középkori., életnagyságú, fából faragott feszület is. Az eredeti templom, ma a sekrestye helyisége.
A római katolikus templomrom a Borjúállás-szigeten található. Az ősi, fából készült templom alapfalait és a köré települt falu maradványait találták itt.

Zalaszentjakab 363 lakosú község a 30-as/Nagykanizsa-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonal mentén, Zalakarostól 10 kilométerre, délre fekszik. 1323, 1421: Zenth Jakaph, 1908-ban: Zalaszentjakab. A templom titulusa vált helységnévvé. A Zala- előtag a megyére utal.

Zalaújlak 138 lakosú község Zalakarostól 10 kilométerre, nyugatra fekszik. 1259-ben: Wilok, 1892-ben: Zalaújlak. Közszói jelentése: új udvarház. A festői környezetben lévő község a Zalai dombvidék kis völgyének egyik jellegzetes települése. 1994-ben felújították a XIX. században épült római katolikus templomot. A templomtól nem messze található Egri József festőművész /1883-1951/ szülőháza. A település fejlődését befolyásolhatja a falu határában talált termálvízkincs.

Alibánfa 477 lakosú község Zalaegerszegtől 10 kilométerre, északkeletre fekszik. Eredetileg Alibánfa és Lukafa helyezkedett el a település mai területén, e két község egyesült 1871-ben Alibánfa néven. A község munkaképes korú lakosságának többsége Zalaegerszegen dolgozik. Jellemző, hogy az itt élő emberek jövedelmüket mezőgazdasági kistermeléssel egészítik ki.

Alsónemesapáti 782 lakosú község a 17-es/Nagykanizsa-Szombathely/ vasútvonal mentén fekszik. A község 1927 óta viseli az Alsónemesapáti nevet, ekkor vált külön a szomszédos Nemesapátitól.

Babosdöbréte 489 lakosú község Zalaegerszeg-Andráshidától 8 kilométerre, délre fekszik.

Bagod 1318 lakosú község a 76-os főközlekedési út és a 25-ös/Hodos-Zalaegerszeg-Ukk-Boba/ vasútvonal mentén, Zalaegerszegtől északnyugatra, 5 kilométerre fekszik a Zala-folyó mentén. Első írásos említése 1287-ben Bogud. Az Egészségházat 1990-ben adták át.
A zalai község nevezetességei közé tartozik a műemlék jellegű római katolikus templom.
A településnek romos műemlék temploma van Szentpál községrészben.

Bak 1769 lakosú község a 740-es és 75-ös főközlekedési utak találkozásánál, valamint a 23-as/Rédics-Zalaegerszeg/ vasútvonal mentén, Zalaegerszegtől délre, 11 kilométerre fekszik. 1353-ban Bok néven említi oklevél Göcsej két főút által keresztezett „elővárosát”. Neve személynévből keletkezett helységnév. Kezdetben királyi falu volt, majd birtokcsere folytán egyházi birtok lett. A XV. század elején már mezőváros, később országos vásártartási jogot kapott.
A római katolikus temploma a kis dombon áll.
Jelentős emléke még a falu központjában álló Szent Flórián-szobor és a Makovecz Imre által tervezett ősi és modern motívumokat ötvöző faborítású faluház.

Baktüttös 365 lakosú község a 23-as/Rédics-Zalaegerszeg/ vasútvonal mentén, Zalaegerszegtől 18 kilométerre, délnyugatra fekszik. A falu neve 1353-ban Teuteus, majd 1880-ban Bak-Tüttös. A Bak-előtag arra utal, hogy Bak település közelében helyezkedik el.
A római katolikus harangláb a XIX-XX. század fordulóján épült, kéttetős, bádoggal fedett. Harangját és a felette lévő kisebb tetőt három gerenda tartja, alsó részét négy. Talpgerendái alatt téglaalapozás.

Becsvölgye 881 lakosú község Zalaegerszegtől 23 kilométerre, délnyugatra fekszik. Első említése 1387-ben Beechwlgh. A település helyén még nem is olyan rég több aprócska falu volt. A falu környékén találjuk a “szegek vidékét”. Elnevezését onnan kapta, hogy a kis falvak nevének utolsó tagja -szeg, az első tag pedig általában családnév, feltehetően a birtokosok neve. Faharanglábja, a XIX-XX. századforduló táján épült fatalpra. Négy oszlopos harangláb, egymás felett két haranggal, szoknyás tetővel.. A falu büszkesége a 200 éves református templom és az 1950-es években épült katolikus templom haranglábbal. A település környezeti adottságai kedveznek a falusi turizmus meghonosításának. A települést vadban és gombafélékben gazdag erdők övezik. Becsvölgyéről könnyen megközelíthető a szomszédos Kustánszegi-tó is.

Bocfölde 1046 lakosú község a 740-es főközlekedési út és a 23-as/Rédics-Zalaegerszeg/ vasútvonal mentén, Zalaegerszegtől 6 kilométerre, délre fekszik. A falu első említése 1247-ben Buchfelde. A népesség az 1960-as évek végéig a mezőgazdaságban dolgozott, ezután sokan zalaegerszegi üzemekben vállaltak munkát.

Boncodfölde 221 lakosú község Zalaegerszegtől 6 kilométerre, északnyugatra fekszik. A község első említésére 1332-ben kerül sor Bunchudfeulde. Személynév és főnév összetétele.
A keletelt, félköríves szentélyű római katolikus templom eredetileg román stílusban épült, valószínű még XIII. századi. A XVI. században romossá vált, 1751-ben építik újjá. A templom a falu szélén domboldalon egy temetőben található.

Böde 304 lakosú göcseji község Zalaegerszegtől nyugatra, 10 kilométerre fekszik. Első említése 1407-ben: Bede.
A római katolikus temploma Zalaszentmihályfán, található, a XIII. század közepén épült. A török időkben - mint annyi más építmény, ez is - elpusztult és csak 1750-ben állították helyre.

Csatár 553 lakosú község Zalaegerszegtől 8 kilométerre, délre fekszik, a 74-es főközlekedési út szomszédságában. A település neve előszőr Chitary néven 1141-61-ben kerül megemlítésre. Fejedelmi/hercegi/királyi szolgálónépekre, pajzsgyártókra, fegyverkészítőkre utal, ennek szláv nyelvi megfelelője.
A római katolikus temploma román stílusban épült a XIII. században, 1738-ban barokk stílusban állították helyre, közelében barokk Nepomuki Szent János szobor és a XIX. század elejéről származó feszület. A műemlék jellegű templomkertben a kőkeresztet 1817-ben emelték.
A környéken állt a Márton comes által 1137-ben alapított bencés kolostor, melynek templomát 1149-ben szentelték fel. Ebből a kolostorból került az ausztriai Admontba a középkori magyar kódexművészet egyik legértékesebb alkotása, a Csatári Biblia.

Csonkahegyhát 335 lakosú göcseji község Zalaegerszegtől délnyugatra, 12 kilométerre fekszik. Első írásos említésére 1784-ben Csonka hegy alakban került sor. A Zala megye földrajzi nevei című mű ezen a helyen jelöli meg a Csonka-hegyhát nevű dombot.
Faluképi értékű a Csonkahegyháton található kettős harangláb, mely egy katolikus és egy református faharanglábból áll, a község főutcája mellett.

Csöde 90 lakosú község a 25-ös/Hodos-Zalaegerszeg-Ukk-Boba/ vasútvonal mentén, Zalalövőtől 6 kilométerre, délnyugatra fekszik. A település első írásos említése 1342-ben: Chede.

Dobronhegy 170 lakosú község Zalaegerszegtől 10 kilométerre, nyugatra fekszik. A település első írásos említése 1773-ban: Dobron. A Dobronhegy 1863 óta használatos. Magyar eredetű helységnév a szláv eredetű Dobron személynévből.
Római katolikus kápolnája, a XIII.században épült, román stílusban Szent Mihály tiszteletére. Török időkben a falu elpusztult, a templom is elhagyatottá vált. A XVIII. században állították helyre.

Egervár  1054 lakosú község a 74-es főközlekedési út mentén, Zalaegerszegtől északra 8 kilométerre. A helységet a 17-es/Szombathely-Nagykanizsa/ vasútvonal is érinti. A település első írásos említése 1281-ben: Eguruar. Magyar helynév, amely égerfákkal benőtt területen épült várra utal. Egervári László a XV. században a ferencesek részére templomot és kolostort építtetett. A kolostor a török időkben elpusztult.
Az 1511-ben épített templomot 1746 körül építteti újjá Széchenyi Ignác. Rendkívül szép műemlék. Oltára, szószéke és néhány szobra a barokk művészet kiemelkedő alkotásai. A szentély északi falában van Széchenyi Ignác emléktáblája, aki korábban itt, ma a nagycenki családi sírboltban van eltemetve.
Az Árpád-kori vár valószínűleg a tatárjárás után épült, IV. Béla engedélyével. Az oklevelek 1288-ban tesznek róla említést. A cölöpvár a „nagy interregnum „ alatti kiskirályok csatározásainak lett áldozata. Helyén, 1476-1490 között Egervári László építtetett itt gótikus stílusban várat. 1569-ben Nádasdy Tamás és fia, Kristóf reneszánsz épületté alakították át, négyszög alakú jól védhető erődítménnyé. Nyugati és déli szárnya az átépítések ellenére is jól tükrözi a vár hajdani voltát. 1664-ben a törökök felgyújtották. A XVII. század végétől a Széchenyiek kezére került. 1706. november 6-7-én a Bezerédj Imre, Kisfaludy György és Béri Balogh Ádám vezette kuruc seregek itt arattak győzelmet az osztrák hadak felett. A császári erők parancsnoka, Heister Hanibal e városban volt a kurucok foglya. A rossz állapotban lévő várat 1712 –1713 között Széchenyi Zsigmond barokk stílusú kastéllyá alakíttatta át. A tornyokon látható S.P.Q.R. betűk az 1754-es tűzvész utáni helyreállítás alkalmával kerültek a várkastélyra. Jelentésével kapcsolatban több elképzelés van: az egyik hogy a betűk „Szechenyiensium Potestatis Quis Resisteret” latin szöveg rövidítése, amelynek jelentése: a „a Széchenyiek hatalmának ki állhatna ellent?” A másik feltételezés, hogy egy vallásos versike sorinak kezdőbetűi. Egy harmadik feltételezés szerint a S.P.Q.R., a szenátusnak, az országgyűlés a jele is lehet.

Gellénháza 1708 lakosú község Zalaegerszegtől 10 kilométerre, délre fekszik. A település első említése 1490-ben: Gellyenhaza. Már 1951-ben találtak olajat és a településre jellemző korábbi elvándorlás alábbhagyott és a falu sok tekintetben fejlődésnek indult.
A helység mellett elhaladva a szénhidrogén-kitermelőipar telepeit látjuk. Valaha a környéken rendkívül sok olajszivattyú működött, legtöbbjüket az olaj fogytával leszerelték. Az autóbuszállomásnál egyet felújítva meghagytak az egykor szebb napokat látott olajkitermelés emlékezetéül.

Egyik legkisebb “szeg”-es település, csendes, igazi göcseji falucska, Gombosszeg 39 lakosával. A falucska nevének első írásos említésére Gombaszek alakban 1784-ben került sor, a mai névalakkal 1799-ben lehet találkozni. Magyar helységnév a Gombos családnév és a nagycsalád házcsoportja jelentésű szek-nek az összetétele.
A település faharanglábját a közelmúltban újítottak fel.

Gősfa 369 lakosú község a 74-es főközlekedési út mellett Zalaegerszegtől 13 kilométerre, északra fekszik. 1389-ben: Geusfolua, 1677-ben: Gósfa. Magyar helységnév, a régi magyar Gős személynév és a falva összetétele.
Gősfa műemlék jellegű Szőlőhegyi pincéiről híres. Ezek a pincék zsúptetős, kontyolt, több derékból álló épületek.

Gyürüs 110 lakosú község Zalaegerszegtől 18 kilométerre, kelet-északkeletre fekszik. A település nevének első említése 1292-ben:Dyrus. A településen egy katolikus templom található.

Hagyárosbörönd 312 lakosú község a 76-os főközlekedési út mentén, Körmend és Zalaegerszeg között félúton fekszik. Hagyárosbörönd községet az 1251-ből, az 1378-ból és az 1439-ből származó oklevelek Hagarus névvel illetik. 1332-ben: Berend. A mai elnevezést 1942 óta viseli, melynek mindkét tagja magyar helységnév.
A római katolikus templom barokk stílusú.

Hottó 342 lakosú község, Zalaegerszegtől 10 kilométerre, nyugatra fekszik. Első említése 1278/1378/1439: Holtou. Magyar helységnév, víztelenné vált tó, vagy vizes terület váltotta ki a nevét.
A római katolikus temploma az egyik legszebb zalai, román kori templom, amelyet 1220-ban építettek. Tömör falaiban félköríves ablakok vannak. Bejárata felett tűhegyes sisakban végződik a torony. A kapu felett Agnus Dei-dombormű látható. A templom jellegzetessége az urasági karzat. Az Árpád-kori templomot 1971-ben renoválták.

Iborfia 20 lakosú község Zalaegerszegtől 20 kilométerre, délkeletre fekszik. A község első írásos említése 1237-ben: Yborfa.1773-ban:Iborfia névvel illették. Származtatása bizonytalan. Előtagja feltehetően a régi magyar Ibor személynévvel függ össze.
Iborfián egy katolikus és egy református harangláb található egymástól 50 méter távolságra.

Kávás 242 lakosú göcseji község Zalalövőtől keletre, 10 kilométerre fekszik a Zala-folyó partján. Neve a XIII. század óta ismeretes, említése 1351-ben Kawas.
Múzeumháza boronafalú, szobából, füstöskonyhából és gazdasági épületekből álló kontyolt lakóház. Mely a XIII. században épült, és jelenleg életmód kiállítás tekinthető meg.
A szőlőhegyen hagyományos technikákkal, kétrészes, zsúpos boronapincék a XIX. század közepén épültek.

Kemendollár 568 lakosú község a 25-ös/Hodos-Zalaegerszeg-Ukk-Boba/ vasútvonal mentén, Zalaegerszegtől 9 kilométerre, északkeletre fekszik. 1236-ban: Ollár, 1211-ben: Kemend. A két község 1895-ben egyesült, Kemend-ollár néven. Mindkét településnév magyar név, s mindegyik személynévből keletkezett. Ollár a francia eredetű Aulard személynévvel azonos, Kemend pedig a Kemény személynév származéka.
Római katolikus templomát 1746-ban a Festetich család építtette. A templom környékéről igen szép kilátás nyílik a Zala völgyére.

Keménfa 113 lakosú község Zalalövőtől 6 kilométerre, keletre fekszik. Írásos említése 1371-ben Kemenfolua, 1773-ban Keménfa. Kemény családok közti birtokvita alapján feltételezhető, hogy a falu a Kemény családról kapta a nevét

Kisbucsa 462 lakosú jellegzetes göcseji község a 76-os főközlekedési út mentén, Zalaegerszegtől 10 kilométerre, keletre fekszik. 1267-ben Bocha alakban említik először a települést, neve 1892-től Kis-Bucsa. A kis előtag a község kicsinységére utal.
Katolikus harangtornya a 1970-es években épült.

Kiskutas 215 lakosú község Zalaegerszeg-Andráshidától 7 kilométerre, északra fekszik. A falunév 1211-ben bukkan föl Kuthus alakban. Ugyanígy jelölik 1437-ben, míg két évvel később Kyskuthus szerepel. Magyar helységnév, bővízű kút, vagy forrás váltotta ki e nevet.
Műemlék jellegű kápolnáját 1753-ban a Farkas család építtette. Keletelt, a nyolcszög három oldalával záruló szentélyű, falainak alsó részében faragott kövek találhatók beépítve.

Kispáli 224 lakosú község Zalaegerszegtől 6 kilométerre, északra fekszik. Írásos említése 1439-ből: Paly, 1482-ben Kyspaly.

Kustánszeg 587 lakosú göcseji község Zalaegerszegtől 20 kilométerre, délnyugatra fekszik. A falut 1542-ben említik önálló községként, mint nemes Kustátonházát. Nevét az ott élő Kustáton családról kapta. Ez a név változott Kustátonszegre, majd Kustánszegre.
Szoknyás faharanglába 1800 körül épült.
Az első református fatemplomot az 1700-as években építették. A jelenlegi 1813-ban épült református temploma dombtetőn áll.
A helytörténeti gyűjtemény a paraszti gazdálkodás és a falusi élet helyi emlékeit mutatja be.
Az 1980-as években létesített 14 hektáros mesterséges tóból csónakázó és horgász tavat alakítottak ki, amely egyre inkább bekapcsolódik a belföldi és nemzetközi turizmusba.

Lakhegy 497 lakosú község Zalaegerszegtől 14 kilométerre, északra fekszik. 1334-ben: Alsolak, 1404-ben: Lak, és csupán 1808-ban nyerte el a község a mai nevét, azaz lett Lakhegy. A helység 1993. április 1-je óta önálló község, előtte Egervárhoz tartozott.
A falu közepén egy régi katolikus kápolna áll.

Lickóvadamos 248 lakosú község Zalaegerszegtől 14 kilométerre, dél-délnyugatra fekszik. A település írásos említése 1260-ban: Lysco, 1784-ben Vadomas, 1898-ban Licko-Vadamos. Lickó szláv eredetű, közszói jelentése mogyorós. Vadamos közszói jelentése vadalmás.

Milejszeg 423 lakosú község Zalaegerszegtől 12 kilométerre, délnyugatra fekszik. 1271-ben: Mylee, 1786-ban: Roscháschszeg. 1950-ben Milejszeg. A Milej puszta szláv személynévből keletkezett magyar helynév.
Római katolikus temploma 1726-ban épült. Homlokzat előtti tornya hagymakupolás, a homlokzaton két üres fülke. Szentélye enyhén félköríves. Oltárképét Léránt készítette 1903-ban.

Nagykutas 448 lakosú község Zalaegerszeg-Andráshidától 8 kilométerre, északra fekszik. 1211-ben: Kuthus, 1513-ban: Naghkwthos. Magyar helységnév, amely bővizű kútra, forrásra utal.
A falutól délre húzódó dombsor tetején XVIII-XIX. században épült boronafalú, zsúpfedeles szőlőhegyi pincéknek helyenként még összefüggő sora található. Ez a pincesor, faluképi jelentőségű.

Nagylengyel 448 lakosú község Lentitől északkeletre és Zalaegerszegtől délnyugatra, 21-21 kilométerre fekszik. Említése 1407-ben: Lengel,1462 körül: Naghlengel. Magyar helységnév, amely a lengyel népnévből keletkezett. A faluban több vállalkozó, faipari üzem, sertéshizlalda és magán-szarvasmarhatelep működik. Nagylengyel nevét az 1950-es években indult kőolaj-kitermelés tette országosan ismertté. Az olajipar fejlődésének köszönhetően 1958 óta földgázzal fűtenek a falu lakói.
Római katolikus temploma 1787-ben épült, orgonája idősebb, 1747-ből, harangja 1773-ból való. Freskóit idősebb Dorfmeister István készítette 1787 körül.

Nagypáli 315 lakosú község, Zalaegerszegtől 5 kilométerre, északra fekszik. Nevének első említése 1439-ben Paly, 1784-ben Nagy Pali. Területer ugyanakkor ősidők óta lakott, a neolitikum emberének eszközei mellett késő avar kori sírokat is feltártak a régészek.
Római katolikus temploma alig százéves, harangját azonban, amely 1738-ban készült a XIX. században is említik.
Jelentős látnivalója még a műemlék jellegű lakóház és pajta kontyolt zsúptetővel.

Nemesapáti 502 lakosú község Zalaegerszegtől 14 kilométerre, keletre fekszik.

Nemeshetés 336 lakosú község Zalaegerszegtől 14 kilométerre, délkeletre fekszik. A település első írásos említése 1335-ben: Hetés. 1336-ban: Hetys-t találunk. Magyar helységnév, amely a Hetes személynévből származik, ennek közszói jelentése “egyénileg termelő félszabad, aki a földesúrnak szokás szerint hetenként 3 napi robottal szolgált”. Nemeshetést a legszebb fekvésű zalai települések közé sorolják, amely jelentős szelíd gesztenyéséről is ismert.
Az 1970-es évek végén épült új római katolikus temploma, modern eredeti építészi megoldással.

Németfalu 221 lakosú község Zalaegerszegtől 18 kilométerre, nyugatra fekszik. A település nevének első írásos említése 1266-ban: Nemetfalu. Magyar helységnév, amely német telepesek lakóhelyére utal.
A faluban 1980-as években római katolikus kápolnát alakítottak ki egy haranglábból.

Ormándlak 126 lakosú község Zalaegerszegtől 14 kilométerre, délnyugatra fekszik. 1260: Vrmand, 1808: Ormándlak. A falu középkori neve puszta személynévből alakult.
Római katolikus templomát 1769-ben Bagodi András építette. Igen szép belső arányú, kisméretű barokk templom, különösen értékesek szentélyének freskói: festett architektúrában Szent István és Szent László, a mennyezeten Mária mennybemenetele.

Ozmánbük 238 lakosú község a 76-os főközlekedési út mellett Körmendtől 11 kilométerre, délre fekszik. 1410: Byk, 1792: Ozman-Bükk, 1808: Ozmán-Bük. Eredeti alakja fanévből vált személynévvé, majd helynévvé. Jelzője is személynév: Osman, Osmann, amely a régi német Osman személynévvel azonos. A községhez tartozik Márkus településrész. A településen, több, mint 100 főt foglalkoztató textilüzem működik.

Pálfiszeg 211 lakosú község Zalaegerszegtől 15 kilométerre, délnyugatra fekszik. A település első írásos említése 1751-ben: Pallfiszeg. A Pálfi személynév és a “nagycsalád házcsoportja” jelentésű -szeg összetételéből keletkezett magyar helységnév. A településen egy református templom található.

Pethőhenye 397 lakosú község Zalaegerszegtől 11 kilométerre, északkeletre fekszik. A település első említése 1335-ben Henee.1513-ban: Pethewhenye. A szőlőhegyről szép kilátás nyílik Zalaegerszegre, Zalaszentivánra, Alibánfára, Nemesapátira, Alsónemesapátira és magára Petőhenyére.

Petrikeresztúr 432 lakosú község a Göcsejben, Lentitől északkeletre, 21 kilométerre fekszik. 1260-ban: Terra de Petur, 1407-ben: Petry és 1408-ban: Kerezthur, 1497-ben: Petthry Kereztur. Két község, Petri és Keresztúr összeolvadásából keletkezett.
A Szent Kereszt római katolikus temploma helyén 1275-ben már állt templom. A mai templom a XV. században épült gótikus stílusban. 1735-ben már barokk stílusban állították helyre.
A település ismert személye, Pálóczi Horváth Ádám. A költő és hagyománygyűjtő emléktáblája a művelődési otthon falán arról tudósít, hogy 1811-20 között itt élt a főként nőírókból álló Göcseji Helikon irodalmi kör megszervezője. Pálóczi legmaradandóbb műve az Ó és új mintegy ötödfélszáz énekek című kéziratos gyűjteménye (1813), mely a századforduló népszerű dalanyagának páratlan tárháza.

Pókaszepetk 1026 lakosú község a 25-ös/Hodos-Zalaegerszeg-Ukk-Boba/ vasútvonal mentén, Zalaszentgróttól 15 kilométerre, nyugatra fekszik a Zala-folyó bal partján. 1453:Pokafalua, 1773: Pokáfa, 1262: Zepethk. A két község egyesítésével /1943/ keletkezett Pókaszepetk.
A falu római katolikus temploma műemlék jellegű, freskókkal díszített, XIX. század elejéről származó faragott padokkal a hajóban.
Zalaegerszeg felől 1996-ban újonnan felállított harangláb köszönti az érkezőt, az iskola falánál Kelemen Elemér pedagógus író emléktáblája előtt tiszteleghetünk.

Pusztaederics 210 lakosú község Zalaegerszegtől 22 kilométerre, dél-délnyugatra fekszik. Régi, már a középkorban lakott település, első írásos említése 1214-ben: Edelych, 1808-ban: Puszta Ederics szerepel. A falu XIII. századi kápolnája műemlék.

Pusztaszentlászló 689 lakosú község Zalaegerszegtől 27 kilométerre, délre fekszik a Bak-Becsehely összekötő út mentén. A község említése 1356-ban Zenthlazlow, 1746-ban Puszta Sz. László.

Salomvár 575 lakosú község a 25-ös/Hodos-Zalaegerszeg-Ukk-Boba/ vasútvonal mentén, Zalalövőtől délkeletre, 7 kilométerre fekszik. 1352-ben: Salamonvara, 1483-ban: Salomwara. Az elnevezés a Salamon személynév és a vár utótag összetétele.
Zala megye észak-nyugati részén található település híres a XIII. századi többször átépített és bővített templomáról. A templom orgonáját, Ország Ferenc orgonaépítő készítette 1866-ban.

Sárhida 790 lakosú Válicka menti község a 740-es főközlekedési út és a 23-as/Rédics-Zalaegerszeg/ vasútvonal mentén, Zalaegerszegtől délre, 9 kilométerre fekszik. „Johannen Lictum Fodor de Sarhyda”- így említik először Sárhidát az oklevelek 1382-ben. Lakói évszázadokon át földművelésből és erdőgazdálkodásból éltek, legújabbkori gyarapodása a megyeszékhely közelségének is köszönhető: egyre többen választják lakóhelyül a szépfekvésű települést.

Söjtör 1650 lakosú község a 74-es és 75-ös főközlekedési csomópontjától, 7 kilométerre, délnyugatra fekszik. 1356-tól ismerjük a település történetét, akkor Sehtur-nak írták.
1785 körül építtette a kúriát Deák Ferenc apja. Itt született a “haza bölcse” 1803. október 17-én. A ház bejáratánál márványtábla emlékeztet Deákra. A ház emeletes, dísztelen barokk épület. Deák nem lakott itt, mert anyja születésekor meghalt, ezután rokonaihoz Zalatárnokra került csecsemőkorában, néhány év múlva pedig Kehidára.
A Szent Jakab apostol tiszteletére szentel római katolikus templomának legkorábbi említése 1356-ból származik. Ezt a templomot 1756-tól 1779-ig építették. Oltárképét Dorfmeister István festette.
Az 1820-ban épült, ma iskolaként funkciónáló klasszicista épület a Festetics család kastélya volt

Szentkozmadombja 115 lakosú község Zalaegerszegtől 22 kilométerre, délnyugatra fekszik. A községet 1513-ban Ewry Kozmadamyan, 1880-ban Szt. Kozmadomb néven említik. A falu egykori templomát az arábiai orvosikerpárról Szent Kozma és Szent Damján tiszteletére szentelték föl, amely a török időkben elpusztult.
A Dervalics kastély 1898-ban épült, mely később állami tulajdon lett.

Teskánd 955 lakosú község Zalaegerszegtől 2 kilométerre, nyugatra fekszik. A település első írásos említése 1271-ben: Tuskand.

Tófej 731 lakosú község a 23-as/Rédics-Zalaegerszeg/ vasútvonal mentén, Zalaegerszegtől 21 kilométerre, délnyugatra fekszik. 1307-től tudunk a régi nemesi falu létezéséről. Az Anjouk idején nemesi településként említették. Tófej állandó fejlődését már évtizedek óta a Zalakerámia Rt. Helyi üzeme biztosítja, mely a környék legnagyobb munkáltatója. A bőségesen előforduló vörösagyag és a környék olcsó földgáza miatt létesítették itt 1964-ben.
Az őrangyalok titulusú  római katolikus temploma a XIII. században épült.

Vasboldogasszony 659 lakosú község a 17-es/Nagykanizsa-Szombathely/ vasútvonal mentén fekszik. 1354: Bodugazonfalua, 1655: Boldogh Asszonyfa. A falu római katolikus templomának titulus a Szűz Mária. Első írásos említésekor a szentgotthárdi apátság birtoka volt.

Vaspör 420 lakosú község Zalalövőtől 13 kilométerre, északkeletre fekszik. Wosper alakban bukkant fel 1323/1328-ban. Talán puszta német eredetű személynévből keletkezett magyar helységnév. A település Zala megye északi részén közvetlenül a vasi megyehatáron fekszik. A községhez tartozik a jelentős búcsújáróhelynek számító Pusztacsatár, ahol kialakított kegyhelyen Nagyasszonynapi búcsút tartanak.

Vöckönd 104 lakosú község Zalaegerszegtől 17 kilométerre, északkeletre fekszik. Első említése 1451-ben: Veczkend. Talán puszta német eredetű személynévből keletkezett magyar helységnév.
Az 1900-as években épült katolikus temploma, amely előtt 1992-ben hősi emlékművet emeltek a háborúban elesett áldozatok emlékére.

Zalaboldogfa 361 lakosú község Zalaegerszeg.-Andráshidától északnyugatra, 7 kilométerre fekszik. 1404: Bodogazzonfalua, 1549-ben: Boldogffolwa, 1627-ben: Boldogfa, 1898-ben: Zalaboldogfa. A falu templomának titulusa Szűz Mária.

Zalacséb 548 lakosú község a 25-ös/Hodos-Zalaegerszeg-Ukk-Boba/ vasútvonal mentén, Zalalövőtől 5 kilométerre, keletre fekszik. Első említése 1328-ban: Cheb, 1898-ban: Zalacséb. Puszta személynévből keletkezett magyar helységnév. A Zala előtag a folyó mellékével kapcsolatos.
A település katolikus templomát 1886-ban építették.

Zalaegerszeg Zala megye megyeszékhelye, a nyugat-dunántúli régió egyik imponzánsan fejlődő 61657 lakosú középvárosa, amely a zalai-dombság szélén, a Zala-folyó egykoron mocsaras völgyéből kiemelkedő hátságokra települt. Mely a 74 és a 76-os főközlekedési utak találkozásánál fekszik. A helységet a 23-as/Rédics-Zalaegerszeg/ és 25-ös/Hodos-Zalaegerszeg-Ukk-Boba/ vasútvonalak érintik. A település magja a mai Kazinczy tér és a Zala-folyó közti területen alakult ki. A hajdanán kisváros Egerszeg a XX. Század közepétől terjeszkedett gyors ütemben; déli és nyugati határai ma már felnyúlnak az Észak-göcseji dombság lankáira. Először 1247-ben említik írásban a település nevét, Egercugként. 1588-ban már Egerszegh szerepel a krónikában. A tájrészlet, az égerfával benőtt szeglet váltotta ki a nevet. A Zala előtag a folyóra utal, a városnév harmadik eleme, a szeg pedig többféle jelentésben ismert: szegletet, kanyart, esetleg zugot jelent. A város első kőtemploma a XIV. század végén épült. 1357-ben először, később a török támadások idejétől már rendszeresen Egerszegen tartják a megyegyűléseket. A XVI. század közepén a török veszély miatt építettek egy kisméretű földbástyát, fatornyos várat a mai Deák tér helyén, melynek jelentősége 1600-tól Kanizsa elfoglalása után nőtt meg, miután a délnyugati-dunántúli magyar végvárak parancsnoksága a városba került. 1732-ben készült el a megyegyűlések összehívására, a hivatalnokok elhelyezésére, valamint a rabok tartására alkalmas barokk vármegyeháza, amely megjelenésében is tükrözte a kisváros megyei jelentőségét. Ezt követte a század közepén a Mária Terézia utasítására emelt Kvártélyház. A megyeszékhellyé válás elősegítette a kézműipar, a vendéglátás fejlődését, a lakásépítést és az értelmiség Zalaegerszegen való letelepedését. Megépült a plébániatemplom, az olai temetőkápolna, a Kálvária. A város a megyegyűlések révén vált ismertté a közéletben: Spissich János, Festetics György, Tuboly László, Horváth Ádám közreműködésével megjelentek a szabadkőműves gondolatok, míg a reformkorban Deák Ferenc és Csány László Működése hívta fel Egerszegre a magyar közélet figyelmét. Mindezek ellenére a múlt századi fejlődés nehezen indult meg: Tűzvészek mellett hátráltatta a fejlődést, hogy az 1860 körül létesített Sopron-Szombathely- Nagykanizsa vasúti fővonal elkerülte a várost. A fejlődésnek a polgármesterré választott ambiciózus ügyvéd, Kovács Károly adott lendületet. Zalaegerszeget 1885-ben rendezett tanácsú várossá nyilvánították, hamarosan felavatták az Arany Bárány Hotelt, majd a jelenleg Zrínyi Miklós nevét viselő gimnáziumot. Megnyílt a Takarékpénztár, felépítették a Városházát, valamint megkezdődött a Csáktornya-Zalaegerszeg- Ukk vasútvonal építése. A XX. század elején megindult a telefon- és a villanyhálózat kiépítése, de a korábbi évtizedek városépítő lendülete kissé alábbhagyott: kisiparos-hivatalnok várossá vált Zalaegerszeg. Azért ezekben az években is épültek és készültek a város mai arculatát is meghatározó épületek: felépült a Zárda és az olai templom. 1937-ben a közelben feltárták az ország első kőolajmezőjét, az iparág gyors kiépülésével beindult a térség iparosodása. Az 1950-es években megkezdte munkáját a Ruhagyár, a Tejipar és a Kőolajfinomító, a 1960-as években pedig a további üzemek, gyárak kezdték meg a működésüket, valamint elkezdődött a közműépítés és a tömeges lakásépítés. A meginduló vasbeton tömbházépítés viszonylag átgondolatlan és néhol, mint a belvárosban a Vadász György által tervezett „csipkeházak” illusztrálva egészen esztétikusan történt. 1971-ben kezdte meg működését a Pénzügyi és Számviteli Főiskola, 1990-ben indította első évfolyamát a Pécsi Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolája. A két főiskolán több mint ezer hallgató tanul. 2000-ben átadták a forgalomnak az Ukk- Zalaegerszeg- Zalalövő- Murska Sobota vasútvonalat, így Zalaegerszeg újra felvirágozhat.
Zalaegerszeg ma élénk kulturális élettel rendelkező város. A Hevesi Sándor Színház mellett nyáron az Alsóerdei Nyári Színház várja az érdeklődőket. A Városi Hangverseny és Kiállítóterem, az egykori zsinagógából átalakított elegáns épületben várja a zene és a képzőművészet barátait.
A Göcseji Múzeumban a megye történetét bemutató állandó és egyéb időszaki kiállítások tekinthetők meg. A magyar szobrászat kiemelkedő alakjaként tartják számon Kisfaludy Strobl Zsigmondot, akinek szintén a múzeumban kereshető fel életmű-kiállítása, de a város közterein is találkozhatunk alkotásaival.
A Gébárti-tó mellé nem csak fürödni, pihenni érdemes kimenni, hanem a Kézművesházba is, ahol a népművészet iránt érdeklődök a zalai hagyományok folytatóival dolgozó kézművesekkel találkozhatnak.
A néprajzi értékek közül kiemelkedik az országban elsőként, 1968-ban megnyitott Falumúzeum, a Skanzen. Itt gyűjtötték össze a göcseji néprajzi térség legjellemzőbb épületeit, amelyet hagyományos paraszti eszközökkel rendeztek be.
A Falumúzeum mellett található a magyar olajipar történetét bemutató Olajipari Múzeum, számos ipartörténeti érdekességgel.

Zalaháshágy 426 lakosú község a 22-es/Körmend-Zalalövő/ vasútvonal mentén, Zalalövőtől északkeletre, 11 kilométerre fekszik. Említése 1328-ban: Hassagh, 1898-ban: Zalaháshágy.
A XIII. század elején épült műemlék római katolikus templomán az 1975-ös ásatáskor előkerültek a befalazott román ablakok.

Zalaistvánd 426 lakosú község Zalaszentgróttól 15 kilométerre, nyugatra fekszik. 1346: Stephand, 1880: Zalaistvánd. Az István személynév képzős származéka. A Zala- előtag megkülönböztető szerepű.
Ismert a XVI-XVII. századból származó haranglábja, ami egy elpusztult templom mai maradványa lehet.
A településen működik Zala megye legnagyobb evangélikus hitközsége. Az evangélikus templom berendezésében kiemelkedő értékű Barabás Miklós 1872-ből származó “Krisztus a kereszten” oltárképe.

Zalalövő 3240 lakosú város a Zala folyó völgyében, a 86-os főközlekedési út és a 22-es/Körmend-Zalalövő/, 23-as/Rédics- Zalaegerszeg/ és a 25-ös/Hodos-Zalaegerszeg-Ukk-Boba/ vasútvonalak mentén fekszik. Említése 1352-ben Luuew, 1863-ban Zala-Lovo. A település neve az Árpád-kori gyepűre utal, ahol az íjászlövők laktak. A Római Birodalom idején kiépített “Borostyán-út” mellett Zalalövo, római nevén “SALLA” városa fontos szerepet töltött be, innen származnak az első írásos feljegyzések is településről. A római kultúra nyomait ma is láthatjuk a feltárt Salla romkertben és múzeumban. A Római Birodalom hanyatlása után visszaesett a fejlődés, de a térségben betöltött szerepe megmaradt Zalalövőnek, majd a következő századokban, főleg a kereskedelem, vendéglátás, faipari üzemek és téglagyárak jelentették a vonzerőt az idetelepülőknek. A mai Zalalövő több község és külterületi lakott hely összeépülésével jött létre. Ez a folyamat 1925-ben kezdődött, mikor Zalapatak, Zalamindszent és Pusztaszentpéter községeket Zalalövőhőz csatolták. 2000. július 1-je óta újból város. A lakosság főként mezőgazdaságból, szolgáltatásból és kereskedelemből élnek. Zalalövo infrastruktúrája jónak mondható, egészségügyi ellátás, kereskedelem, vendéglátás folyamatosan fejlődik.
A természetjáráson kívül 3 műemlék jellegű római katolikus templom és egy népi tájház várja az érdeklődőket. A zalalövői városrészben lévő római katolikus templomot barokk stílusban a XVIII. század közepén építették. A zalamindszenti részen lévőt a XIII. században építették, később romossá vált és a XVIII. század közepén állították helyre.
A zsúpfedelű, faragott oromzatú tájháza a XIX. században épült, és a XX. században átalakították múzeummá.
Jelentős értéket képviselnek a római kori ásatások, amely a Borostyánkőút egy részletét is bemutatja.
A Budafai Arborétumot 1959-ben létesítették, leginkább az azáleák virágzása idején májusban érdemes felkeresni.
A Borostyán tó mellett kialakításra került üdülőterület beépítése megkezdődött, a hazaiak mellet egyre nagyobb számban akadnak külföldiek is, akik üdülőt alakítanak ki, és a szlovén és osztrák határ közelsége miatt szívesen jönnek a szomszédos országokból akár egy napos kirándulásra is az érdeklődők. Az új vállalkozások, beruházások idetelepülése iránt is nyitott a település, ezért a községközponttól körülbelül 500 méterre alakították ki az e célra szolgáló területet.
Itt született Lékai bíboros.

Zalaszentgyörgy 402 lakosú község a 25-ös/Hodos-Zalaegerszeg-Ukk-Boba/ vasútvonal mentén Zalalövőtől 11 kilométerre, keletre fekszik. 1326-tól ismerjük a falu történetét. 1332-ben Zenthgyurgy, 1473-ban Zalazenthgywrgh mely templomának védőszentjére, illetve a község folyójára utal.
A XIII. században épült, kisebb méretű műemlék római katolikus templom a falu temetőjében áll. A román kori templomot a XIV. században bővítették, részben gótikus stílusúvá alakítva. A török időkben súlyosan károsodott, majd 1756-ban, barokk stílusban állították helyre.

Zalaszentiván 1066 lakosú község a 17-es/Nagykanizsa-Szombathely/ és a 25-ös/Hodos-Zalaegerszeg-Ukk-Boba/ vasútvonalak mentén, Zalaegerszegtől 8 kilométerre, északkeletre fekszik. A település első említése 1371-ből való. 1882-ben: Zala-Szent-Iván.
Templom titulusa Keresztelő Szent János volt, és ma is az.

Zalaszentlőrinc 296 lakosú község a 17-es/Nagykanizsa-Szombathely/ vasútvonal mentén, Zalaegerszegtől 12 kilométerre, északkeletre fekszik. Írásos említése 1464-ben: Zenthlewrincz, 1898-ban: Zalaszentlőrincz. Zalaszentlőrinc agrárius jellegű település.
Templomának titulusa Szent Lőrinc volt és ma is az.

Zalatárnok 797 lakosú község a 75-ös főközlekedési út mentén, Lentitől 18 kilométerre, északkeletre fekszik. A helységet először 1266-ban említik, az Árpád-kori fejedelmi/hercegi/királyi szolganépekre, a tárnokokra utal. Templom és  kolostor épült itt a ferences rend számára, ez utóbbit nem fejezték be. 1565-ben a templomot erőddé alakították át, de a törökök nemsokára lerombolták.
A műemlék jellegű római katolikus templomot Szent Anna tiszteletére szentelték. A faluban a templom mögötti téren emlékművet állítottak a második Világháború áldozatainak.
Zalatáronokon töltötte gyermekéveit a Söjtörön születt Deák Ferenc.

Alsóújlak 634 lakosú község a 8-as főközlekedési út mentén, Vasvártól 4 kilométerre, északkeletre fekszik. Első okleveles említése 1388-ból származik. Neve arra utal, hogy egy valószínűleg Árpád-kori birtokosnak új lakóhelye állhatott itt. 1993. január 1-eje óta önálló, előtte Vasvárhoz tartozott.
Legfőbb nevezetessége a régi temetőben a falun kívül álló román stílusú Szent Péter és Pál titulusú templom. Főoltára késő-reneszánsz, 1635-ös évszámmal.
A Főtéren álló, eredetileg gótikus stílusban épült templom védőszentje Szent István király, értékes XVIII. századi belső berendezése van.
Ipartörténeti emlék az egykori Bezerédj-vízimalom és környéke.

Andrásfa 286 lakosú község Vasvártól 11 kilométerre, délre fekszik a Vasi-Hegyháton, a Sárvíz vidékén. Határában őskori leletek is előkerültek. Első okleveles említése 1404-ből származik, ennél régebbi lehet, mert a falva utótagú települések ismereteink szerint zömmel az Árpád-korból származnak. Neve egy talán ekkor élt András nevű birtokosra utal.
Műemlék jellegű templomának védőszentje Szent István király. Barokk formájában 1732-ben építették, legutóbb 1954-ben bővítették.

Bérbaltavár 579 lakosú község Zalaszentgróttól 13 kilométerre, északnyugatra fekszik. Az egykori Baltavár és Hegyhátkisbér egyesüléséből keletkezett. Mindkettő Árpád-kori eredetű település, de Baltavár, melyet eredetileg Mártonfalvának hívtak, csak a török végvári időkben kapta mai nevét. A névadó erődítmény a XX. században lebontott romantikus stílusú Thurn-Taxis hercegi kastély előzménye lehetett.  Jelentős szőlőtermő hely, nyugodt, csendes falu.
A baltavári Szent Miklós titulusú templom műemlék jellegű, mai formájában 1745-ben épült.
További látnivalója a Rákóczi utca 17. szám alatti későbarokk lakóház és a közelben található Nepomuki Szent János szobor.

Csehi 315 lakosú község Vasvártól 13 kilométerre, délkeletre fekszik. A falu első említését 1217-ből ismerjük. Árpád-kori cseh telepesek alapíthatták. A szőlőhegyen több régi boronapince látható.
Páduai Szent Antal titulusú temploma mai formájában 1760-ban épült.

Csehimindszent 432 lakosú község Zalaszentgóttól északnyugatra, 16 kilométerre fekszik a Széplaki-patak melletti emelkedésen. A falu első okleveles említését 1342-ből ismerjük, már ekkor állhatott kis dombon épült temploma, melynek titulusáról a falu a nevét kapta.
Mindszenti József bíboros, esztergomi érsek szülőhelye. A község lakosai 1992-ben a főtéren mellszobrot állítottak neki, szülőházában emlékszobát rendeztek be.
A község határában lévő Poty-pusztán található a Mesterházy család eredetileg barokk, de 1878-ban eklektikus stílusban átalakított kastélya.

Csipkerek 435 lakosú község Vasvártól 15 kilométerre, keletre fekszik. A Vasi-Hegyhát keleti részén elhelyezkedő település első okleveles említése 1314-ből származik. A helységnév csipkebokros, kör alakú erdőre utal. Szép, dombos vidéken fekszik, határában erdők és szőlőhegyek találhatók.
Templomának titulusa: Szent Anna.

Egervölgy 407 lakosú község Vasvártól 13 kilométerre, északkeletre fekszik a Kám-Sárvár összekötő út mentén. A Kemeneshát egyik völgyében települt falut csak a XVIII. században alapította Szluha György gróf, 38 német család betelepítésével. A falu neve égerfákkal benőtt völgyre utal.
Barokk templomának titulusa: Szent Mihály. A templomkertben XIX. század eleji Szentháromság-szobor áll.

Gersekarát 784 lakosú község Vasvártól 10 kilométerre, délnyugatra fekszik. A Vasi-Hegyháton elhelyezkedő település Gerse és Karátföld egyesítésével jött létre. Gerse első okleveles említése 1272-ből származik, Karátföldé pedig 1313-ból.
Középkori eredetű római katolikus templomának titulusa: Szent Kereszt felmagasztalása.
Határában szőlőhegyek találhatók, hangulatos pincékkel, a Sárvíz-patak vizét mesterséges tóvá duzzasztották.

Győrvár 711 lakosú község a 74-es főközlekedési út és a 17-es/Nagykanizsa-Szombathely/ vasútvonal mentén, Vasvártól 7 kilométerre, délre fekszik. A Sárvíz mentén elhelyezkedő település első okleveles említése 1255-ből ismert. Nevét egy György nevű birtokos váráról kapta. Határában 1706-ban a kurucok győzelmet arattak a császári csapatok felett. A csata emlékműve a községen átvezető 74-es főút mellett látható.
Késő barokk templomát Hefele Menyhért tervezte, titulusa: Szent Erzsébet. Berendezése is ebből a korból származik.

Hegyhátszentpéter 198 lakosú vasi-hegyháti község, Vasvártól 12 kilométerre, délre fekszik. A Sárvíz mentén elhelyezkedő település első okleveles említése 1381-ből származik, nevét templomának védőszentjéről kapta.
A barokk stílusú  római katolikus temploma 1740 körül, barokk stílusban épült. Többször renoválták, a belső festés 1930-ban, illetve 1956-ban készült. Utóbb neobarokk ornametikát és három mennyezetképet festettek.
A tájház 1891-ben épült. Szoba-konyha-kamrás, színes faormú ház, elöl csonkakonttyal, hátul kontyos tetővel. Az épület a megmaradt hegyháti házak legszebbike. Belül korabeli berendezések, használati eszközök találhatók. Értékes berendezése hűen szemlélteti a Hegyhát falainak 100 évvel ezelőtti hagyományos életét.

Kám 479 lakosú község a 8-as és 87-es főközlekedési utak találkozásánál, Vasvártól északkeletre, 8 kilométerre fekszik. A kemenesaljai település első okleveles említése 1292-ből származik. Neve Kán honfoglaláskori vezér egykori szállására utal. Az azóta lebontott Bezerédj-kastélyban hosszabb időt töltött Kisfaludy Sándor költő.
A Szent András római katolikus templom a XVIII. században, barokk stílusban épült, benne Dorfmeister-oltárkép kapható.
Jelentős emléke a Jeli arborétum a községtől 3 kilométerre található 75 hektár területű híres arborétum, más nevén az Ambrózy-kert. Ma természetvédelmi terület. Alapítása dr. Ambrózy-Migazzi István dendrológus nevéhez fűződik. A sok örökzöld mellett megtalálhatók itt Európa, Ázsia és Észak-Amerika tájainak jelentősebb fái, cserjéi. A tavaszi évad legszebb és legpompásabb virágzó növényei a rododendrodok, a jázminok és azáleák. A Koponyás-patak hét forrása által teremtett lápos területen különböző páfrányritkaságok találhatók, de itt találkozhatunk a kerek levelű harmatfűvel is, amely különleges rovarfogó növény.

Mikosszéplak 337 lakosú község Zalaszentgróttól 15 kilométerre, északnyugatra fekszik. A Széplaki-patak mentén elhelyezkedő település első okleveles említése 1279-ből származik. Endréd-puszta helyén a középkorban önálló település létezett.
Római katolikus templomának titulusa Szűz Mária neve.
Határában látható a romantikus stílusú Mikos-kastély. Hatalmas park övezi, több régi halastóval.

Nagytilaj 188 lakosú község Zalaszentgróttól 16 kilométerre, északnyugatra fekszik.

Olaszfa 513 lakosú község Vasvártól 12 kilométerre, délkeletre fekszik. A mai település Kozmafa és Olaszka egyesítéséből keletkezett. Maga Olaszka is két részből tevődött össze: Káptalanolaszka és Petőolaszka. A település első okleveles említése 1244-ből származik.
Műemlék jellegű római katolikus templomának titulusa: Szent Miklós püspök, berendezése a XVIII. századból származik.

Oszkó 679 lakosú község, Vasvártól keletre, 6 kilométerre fekszik a Kemenes-medencében. A település a hagyomány szerint Oskó nevű vitézről kapta a nevét, oklevélben 1217-ben említik először. A Nádasdy-család birtokai húzódtak itt.
A műemlék Szent György tiszteletére emelt római katolikus templom a XIV. században már állt. Az épület Piéta című képe Dorfmeister István alkotása 1791-ből.
Jelentős emléke a csillaghegyi pincesor. Évszázados, a népi építészet jegyeit viselő gyönyörű pincesor. A zsúptetős, boronafalú épületek szépen gondozottak, ma is használják őket.

Pácsony 328 lakosú község a 17-es/Nagykanizsa-Szombathely/ vasútvonal mentén, Vasvártól 8 kilométerre, délkeletre fekszik. A Vasi Hegyhát Kemenes nevű medencéjében fekvő település első okleveles említése 1217-ből származik. 1995-ben a falu elnyerte a Virágos Magyarországért országos verseny első helyezését. A község lakója az országosan ismert Magyar Lajos fafaragó művész.
Római katolikus templomának titulusa Szent Imre.

Petőmihályfa 264 lakosú község Vasvártól 8 kilométerre, délnyugatra fekszik. A Sárvíz mentén elhelyezkedő település első okleveles említése 1308-ból származik. A szőlőhegyen látható a barokk Szent Bertalan kápolna. Műemléki védettséget élvez a Barkóca-hegyen és az Öreg-hegyen több népi pince és présház. A Sárvíz-patak mellett található a középkori Márványkő vár helye, árkai ma is jól láthatók.

Püspökmolnári 963 lakosú község a 17-es/Hegyeshalom-Szombathely/ vasútvonal mentén, Vasvártól 12 kilométerre, északra fekszik. A Rába mentén elhelyezkedő település Püspöki, Szenttamás és Molnári egyesítésével jött létre. Közülük Molnárit említik legrégebben, 1275-ben. Neve lakosainak foglalkozásával magyarázható, Püspöki a középkorban a győri püspök birtoka volt, Szent Tamás nevét templomának védőszentjéről kapta, itt temették el Molnári Kelemen győri püspököt. Szenttamást és Molnárit a feudális korban kisnemesek lakták.

Rábahídvég 1058 lakosú község a 8-as főközlekedési út mentén Vasvártól 6 kilométerre, északnyugatra fekszik. A Rába mentén elhelyezkedő település első okleveles említése 1265-ből származik. Nevét arról a hídról kapta, melyen keresztül Vasvár felől Németország irányába menő forgalom bonyolódott. Legrégibb lakói a híd őrei voltak. Az újkorban mezőváros volt, sok kisnemes lakta.
Római katolikus templomának titulusa: Szentháromság.
Több kúria ma is látható. Középkori kastélya elpusztult, a mai épület koraújkori eredetű. Előbb a Polányiaké volt, a XIX. század végén a báró Seebach családé.

Sárfimizdó 120 lakosú község Körmendtől 16 kilométerre, délkeletre fekszik. A Vasi- Hegyhát területén elhelyezkedő település első okleveles említése 1264-ből származik. Nevét onnét kapta, hogy a Sárvíz forrásainál keletkezett falu eredeti lakói királyi mézadók voltak. A középkorban kisnemesek lakták. Katolikus temploma van. Határában víztározó épült.

Szemenye 366 lakosú község a 8-as főközlekedési út mentén Vasvártól 11 kilométerre, északkeletre fekszik. A település első okleveles említése 1217-ből származik. Neve vezéri szálláshoz tartozó szolgák települését jelenti. Azzal lehet kapcsolatos, hogy szomszédságában létesített szállást a X. századi Kán vezér. Határában szőlőhegyek találhatók.
Római katolikus templomának titulusa Szent Vendel.

Telekes 593 lakosú község Vasvártól 14 kilométerre, délnyugatra fekszik. A Sárvíz vidékén elhelyezkedő település első okleveles említése 1255-ből származik. Középkori birtokosai a Telekesi Török család tagjai voltak. A feudális korban lakosai részben kisnemesek voltak.
Alsótelekes templomának titulusa: Szentháromság, Felsőtelekes templomának titulusa: Kisboldogasszony. A határban található templomban értékes freskók láthatók.

Vasvár 4702 lakosú város a 74-es és a 8-as főközlekedési utak, valamint a valamikor megépülő S8-as gyorsforgalmi út mentén fekszik. A helységet érinti a 17-es/Nagykanizsa- Szombathely/ vasútvonal. A régebbi helytörténeti irodalom szerint Vasvár egy római település vagy erődítmény helyén jött létre, amely a Castrum Ferreum nevet viselte. A vélekedés alapja bizonyára a széles körben ismert latin helynév lehetett, valamint Anonymus XII-XIII. század fordulóján készült honfoglalás-történetének azon részlete, mely szerint Ősbő és Őse, Árpád seregének kapitányai, miután Veszprém várából elűzték a rómaiakat, “bevették Vasvárt, és elvitték túszul a lakosok fiait”. Ma már tudjuk, hogy Anonymus nem rendelkezett konkrét ismeretekkel a honfoglalás lefolyásáról, annak történetét saját kora viszonyai alapján konstruálta meg, így az idézett részlet csupán arra utal, hogy Vasvár az Árpád-korban jelentős hely volt. A város területén nem kerültek elő jelentősebb római emlékek, így a település kialakulásánál legfeljebb szláv előzményekkel számolhatunk, amire a környező földrajzi nevek is utalnak. Vasvár igazi jelentőséghez az államalapítás idején jutott, amikor az egyik nyugati határvármegye, a később róla elnevezett Vasvár megye (comitatus Castri Ferrei) azaz Vas vármegye központja lett. A település egykori hadászati jelentőségére utal a város határában induló és Győrvárig futó, ma is jó állapotban lévő úgynevezett Római sánc, amely a korai magyar határvédelem egyik védelmi vonalát képezte. A település elnevezésének vár utótagja az ispáni várra, a megye központjára utal, vas előtag pedig a vár egy speciális funkciójára, a nyugat-dunántúli vastermelés irányítására, a vas tárolására és elosztására utal. Eme fontos funkciónak régészeti és okleveles emlékei is ismertek: a Sopron és Vas megyei kora Árpád-kori vasfeldolgozással kapcsolatos lelőhelyek között egy Vasvár melletti, XII. századi vaskohót is számon tartanak, s okleveles forrásokból pedig tudjuk, hogy a pannonhalmi apátság kovácsai még 1226-ban is Vasvárról szerezték be a munkájukhoz szükséges nyersvasat. A fentiekből következik, hogy a Vasvár helynév magyar eredetű, s a latin nyelvű forrásokban használt Castrum Ferreum és a német nyelvterületen máig ismert Eisenburg nevek csupán ennek a névnek a tükörfordításai. Az Árpád-kori Vasvárról csak a XIII. századtól szólnak részletesebben a források. Ekkor a település két fő részből állt, az egyik a királyi kézen lévő ispáni központ, a tényleges Vasvár, a másik a vasvári társaskáptalan Szent Mihály-temploma körül kialakuló település, amely később Szentmihályfalva néven szerepel. A XIII. század végén alakul ki egy harmadik településgóc, amely Zsidófölde néven tűnik fel a forrásokban. Elnevezése - egyéb történeti adatokkal együtt - korai központjaink egyik fontos népességelemére, a zsidó kereskedőkre utal.  Régészeti kutatások hiányában magáról az ispáni központról keveset tudunk. Még a település központját képező földvár pontos helyét sem ismerjük, de feltehetően valahol a mai városközpont helyén állhatott. Írott forrásokban is csak ritkán szerepel, de tudjuk például, hogy 1118-ban III. Lipót osztrák őrgróf a cseh herceg támogatásával “egészen a gyepűkig nyomultak, elfoglalva és felégetve azt a várat, amelyet Vasnak neveznek”. A tatárjárás idején, 1242. februárjában Vasvár azon várak között szerepel, amelyben a magyar hadak felfegyverkezve várják a támadást. Később azonban már nem említik a források a várat, feltehetően tehát ekkor pusztulhatott el. A vár mellett keresendő a település első temploma, amely a világi igazgatással párhuzamosan kiépülő egyházszervezeti egység, a vasvári esperesség központja volt. Ez a templom feltehetően azzal a csak leírásokból ismert, köralaprajza alapján korai templommal azonosítható, amelyet a XIV. század közepe óta Szent Erzsébet-kápolna néven emlegetnek a források. A templom és a vár mellett természetszerűen piac és település is létezett. Az úgynevezett váralján (suburbium) a várat kiszolgáló katonáskodó népek és mesteremberek laktak, s közéjük idővel bizonyára kereskedők is telepedtek. 1217-ben említi először egy oklevél az itt lakó várnépeket (burgenses). A település fejlődéséről igazán csak a XIII. század második feléből vannak adataink, ekkor azonban már egy igazi középkori város képe bontakozik ki a forrásokból, mely 1279-ben a városi kiváltságokat - az úgynevezett fehérvári jogot - is megkapta IV. Kun László királytól. A település fejlettségére utal, hogy viszonylag korán, feltehetően már a tatárjárás előtt megtelepült itt a domonkos rend, melynek tevékenysége elsősorban a városi népesség pasztorizációjára irányult. A kolostorról az első biztos adat 1254-ből származik, s a műemléki kutatások is erre az időszakra teszik a Szent Kereszt-templom és -kolostor felépülését. A későbbiekben csak részleges átépítésekkel kialakított épületegyüttes fő tömegében és számtalan részletében ma is őrzi XIII. századi formáját. Vasvár egykori plébániatemploma, a ma is álló Nagyboldogasszony-templom szintén az Árpád-korból veszi eredetét, története az írott forrásokban a 13. század végéig vezethető vissza. A bizonyára jelentős középkori részleteket rejtő templom régészeti kutatása még várat magára. A vasvári káptalan kialakulásának körülményei még nem tisztázottak. Az egyházmegye központjától távol eső esperesség - Vas megye területe a középkorban a Győri püspökséghez tartozott - bizonyára az átlagnál nagyobb önállóságot élvezett, talán ennek következménye lehet az esperes személye körül kialakuló káptalani testület, amelynek felállítása a XI-XII. századra tehető. A káptalan temploma, a Szent Mihály-templom a mai városközponton kívül, a szőlőhegyen állt, ma már azonban romjai sem lelhetők fel. Alapfalait 1948-ban tárta fel Járdányi Paulovics István, s alaprajza szerint a lébényi és a jáki templommal hozta kapcsolatba, építését így a XIII. század első felére keltezve. A nyugati toronypárral ellátott, háromhajós, félköríves szentélyzáródású típus azonban ennél jóval korábbi keltezést is lehetővé tesz. Szentmihályfalva a XII-XIII. század fordulóján szakadt ki Vasvár határából, a káptalan itteni birtokait, melyek Pácsonyig és Győrvárig nyúltak, III. Béla király adományozta a káptalannak. A templomot 1217-ben említi először egy oklevél, s ekkor már a körülötte lakó vendégtelepesekről (hospites) is olvashatunk, az ő falujuk veszi fel később a Szentmihályfalva nevet. A káptalani népek a királyi város lakóihoz hasonló jogállásra törekedtek, ahogy ezt már az első forrás is hangsúlyozza. 1283-ban és 1291-ben bizonyos királyi felségjogok alól kapnak felmentést, András püspök (1291-1293) pedig kiváltságaikat - melyek az ún. hospesjog körébe tartoznak - foglalja írásba. Viszonylag későn, a XIII. század utolsó harmadában alakul ki Vasvár területén a harmadik településgóc. 1276-ban Kun László király Kőszegi Miklós nádornak adományozza azt a várat, amelyet egy bizonyos Schehtinus nevezetű zsidó ember épített Vasváron. Ezt a birtokot - már Zsidófölde néven - 1294-ben Kőszegi Miklós tovább adományozza a vasvári káptalannak, kárpótlásul azért, mivel kénytelen volt felgyújtani a káptalani templomot, amikor azt a németek megszállták. A birtokon ekkor már feltehetően hospestelepülés állt, amely azonban csak hosszas huzavona után a XIV. század közepén került véglegesen a káptalan kezére. A három település elkülönülése - bár Szentmihályfalva és Zsidófölde egyaránt a káptalan földesúri hatalma alá tartozott - egészen a XIX. század végéig fennmaradt, közülük azonban a meghatározó szerepet mindig is Vasvár játszotta, s így a történetét is leginkább ennek a résznek ismerjük.
A középkori városok életében is a kereskedelem játszotta a legfontosabb szerepet, Vasvár esetében a piac forgalmát, az értékesebb áruk iránti keresletet a város központi szerepe biztosította, Vasvár volt ugyanis az egész középkor folyamán a vármegye központja, a nemesség rendszeresen itt gyűlt össze a megyegyűléseken, de nagy vonzerőt jelentett a káptalan is, amelyet egyházi és világi ügyekben egyaránt sokan kerestek fel. A polgárság szabadságát hosszú időn keresztül biztosította a királyi fennhatóság, a városprivilégiumot 1336-ban Károly Róbert és 1379-ben Nagy Lajos király is megerősítette.  A város életerejét mutatja az a tény, hogy a XIV. század folyamán hosszas viszályban állt a szomszédos birtokosokkal, a káptalannal és Gersei Pető családdal. A pereskedés azonban, amely gyakran ellenségeskedéssé fajult, és fegyveres összecsapásokkal is járt, végül is nem vezetett eredményre, a város sem Zsidófölde sem Mákfa irányába nem tudott terjeszkedni. Bizonyára ez a beszorított helyzet is magyarázza a város hanyatlását, amely éppen a nagy perek eredménytelen lezáródásával, a XIV-XV. század fordulóján indulhatott meg, s hamarosan a város magánföldesúri kézbe adásában csúcsosodott ki.
A város irányítását a bíró és a mellette álló tizenkét esküdt látta el, akiket évente választottak meg posztjukra. Az önkormányzat teljes autonómiát élvezett, szabadon ítélkezhetett a polgárok peres és büntetőjogi ügyeiben. Több olyan oklevél is fennmaradt (az első 1362-ből), amelyet a bíró és a tizenkét esküdt, valamint a város közönsége nevében állítottak ki egyes polgárok ingatlanügyeiben. Egyik 1414-ből származó oklevélen fennmaradt a város középkori pecsétje is, melyen latin nyelvű körirat (Sigillum civium Castri ferrei - Vasvár polgárainak pecsétje) és e) és egy háromtornyú vár, vagy várkapu látható. Ez a lenyomat őrizte meg a város ma is használatos - típusa alapján egészen a XIII. századig visszanyúló - címerének első ábrázolását.
Vasvárt Zsigmond király adományozta el 1423-ban a Gersei Pető családnak, akikkel nemrég még viszályban állt a város. Bár a Petők 1425-ben megerősíttették a királlyal a város kiváltságait, az eladományozás mégis egyértelműen kedvezőtlen fordulatnak tekinthető, amit csak fokozott az a körülmény, hogy a birtokosok gyakran adták részben vagy egészben zálogba városukat. Bár a város XV. századi története nincs még feldolgozva, de szinte biztosra vehető, hogy ezt az időszakot már a lassú hanyatlás jellemezte, amit jól mutat a tehetősebb családok elvándorlása. A hanyatlásnak számos külső oka is lehetett, hogy csak a legfontosabbakat említsük, Vasvár távol esett a korszak jelentős kereskedelmi útvonalaitól, s egyébként is a nyugat-dunántúli térség Zsigmond király halála után a trónharcok során többször és huzamosabb időre is hadszíntérré vált. Viszonylag korán vetette árnyékát a városra a török veszély, egy portyázó csapat már 1479-ben rajta ütött a városon, s Mohács után is hamarosan, már 1532-ben meg kellett tapasztalnia a városnak a Bécs ellen vonuló szultáni had erejét. A fenyegetettség aztán Buda eleste után (1541) állandósult, amikor a Dunántúlon is terjeszkedő török hatalom már közvetlenül veszélyeztette a várost. Bár Vasvárt a török sohasem hódoltatta meg, de mivel a város a biztos védelmi vonalat jelentő Rába folyón túl esett biztonságát semmi sem garantálta. Kiszolgáltatott helyzetének következtében intézményei sorra elhagyták, s a jelentéktelenné váló település lakossága a támadások és az elvándorlás következtében erősen megcsappant.
Elsőként - még a XVI. század közepén - a domonkosok hagyták el kolostorukat, bár az ő távozásukat a reformáció terjedése és az egyházi birtokokra éhes világiak állandó zaklatása is sürgette. Birtokaik, amelyeket a káptalan védelmére bíztak, hamarosan a Petők kezére kerültek. A vasvári káptalant - amely egyházi funkciói mellett mint úgynevezett hiteleshely fontos szerepet töltött be a világi peres ügyek bonyolításában és dokumentálásában - az 1578. évi országgyűlés határozatával telepítették át a biztonságosabb helynek számító Szombathelyre. A vármegye, amely már korábban is gyakran tartotta gyűléseit Rábahídvégen vagy Körmenden, követte a káptalant, s szintén Szombathelyre költözött. Az áttelepítést csak ideiglenes intézkedésnek szánták, de a visszaköltözésre már többé nem került sor; a két intézmény azonban elnevezésében mind a mai napig őrzi eredetének emlékét, Vas megye neve hajdani központjára, Vasvárra utal, az azóta már püspöki székesegyház mellett működő káptalan pedig napjainkban is a Vasvár-Szombathelyi Székeskáptalan nevet viseli. A török korban több-kevesebb rendszerességgel katonaság is állomásozott a városban, akik hol a káptalani templomot, hol a domonkos kolostort alakították át céljaikra. A kolostoron jelentősebb átépítéseket a XVII. század közepén Ákosházi Sárkány János egerszegi kapitány végeztetett, aki felesége, Gersei Pető Margit révén jutott a település egy részéhez. Az erődítményeknek azonban stratégiai jelentősége nem volt, így történetükre is csak elszórt adatok utalnak. A legjelentősebb esemény, amely a korszakból a város nevéhez kapcsolódik, a 1664. évi vasvári béke. Miután a keresztény hadak Szentgotthárdnál augusztus elsején jelentős győzelmet arattak a török felett, a megvert sereg a Hegyháton vonult vissza az ország közepe felé. A császári követ augusztus 10-én Vasváron találkozott a török nagyvezérrel, és kötötte meg - a magyar szempontokat mellőző tartalma miatt gyakran “szégyenteljes” jelzővel emlegetett - békét. Az 1664-es hadjárat során, ahogy a források emlegetik: “a szentgotthárdi futáskor” kellett elszenvedni a városnak az utolsó nagy pusztítást, a törökök felégették a várost, a lakosság pedig a Rábán túlra, Hídvégre menekült. Még jó tíz év múlva is úgy írják le Vasvárt, mint ami teljesen romokban hever, az egyetlen szilárd épület a kolostorból átalakított erődítmény, de az is erősen megrongálódott állapotban van. Így valószínűleg csak késői hagyománynak tarthatjuk azt a vélekedést, hogy a békét az ún. Tretter- házban kötötték volna, sokkal valószínűbb, hogy erre egyszerűen a törökök sátortáborában kerülhetett sor.
1678-ban Széchényi György kalocsai érsek vette zálogba Ákosházi Sárkány Jánostól vasvári birtokrészeit, miután azonban kiderült, hogy a “kastély” egykor domonkos kolostor volt, 1684-ben visszaadta azt a rendnek. A domonkosok 1690-ben települtek vissza Vasvárra, s egyúttal átvették a helyi plébánia vezetését is. A kolostorral együtt megkapta a rend Vasvár város felét és több környékbeli birtokot is, amelyek eredetileg világi birtokosok tulajdonát képezték. Ezek egy részét 1700-ban a Batthyányi család váltotta vissza, majd a többit mint hajdani Pető birtokot - köztük Vasvárt - 1740-ben a Festetics család. A Festeticsek Vasvár megszerzése után itt alakították ki környékbeli birtokaik központját. A török idők után újjáépülő település részei nem különültek el élesen egymástól, a vasváriak közös elöljáróság alatt éltek, s az egyes birtokosok utcánként (Szent Mihály-, Forró- és Zsidó utca) tartották számon jobbágyaikat. A Festeticsek megjelenésével kezdődtek meg azok a hosszas perek, amelyek során a XVIII. század második felében és a XIX. század elején tisztázták a korábbi határokat, s birtokjogilag és igazgatásilag is ismét elkülönítették egymástól Vasvár mezővárost, amely a Festeticseké volt, valamint Szentmihályfalva és Zsidófölde falvakat, melyek a káptalan tulajdonát képezték. A nagy perek során a mezőváros lakói is megkísérelték érvényesíteni vélt jogaikat, s a Kun László királytól elnyert városi kiváltságlevélre hivatkozva kérték, egészen a legfelsőbb szintig elmenve szabad királyi városi rangjuk elismerését. Próbálkozásaik azonban, melyek még a XVII. század végén indultak s egészen 1827-ig ismétlődtek, nem jártak sikerrel. A perekhez kapcsolódó érdekesség, hogy a város egészen a századfordulóig megőrizte az eredeti privilégiumlevelet és annak Károly Róberttől származó megerősítését, s az értékes okmányoknak csak az első világháború idején veszett nyoma. A városi múlt, a történelmi nagyság emlékéhez való ragaszkodást mutatja, hogy Vasvár a XVIII-XIX. század fordulóján a középkori városi pecsét mintájára vésette meg nagypecsétjét, ennek pecsétképe, s az azonos motívummal díszített XIX. századi vasvári pecsétek örökítették át napjainkra a város történelmi címerét.
A település a káptalan elköltözésével egyházi központ jellegét is elvesztette, s ezen a domonkosok visszatelepedése sem változtatott lényegesen, hiszen a rendházban sohasem lakott nagyobb számú szerzetesközösség. A XIX. század folyamán azonban Vasvár bizonyos szempontból mégis csak szerephez jutott az egyházon belül is, hisz itt alakult ki a Nyugat-Dunántúl egyik legismertebb búcsújáróhelye. A helyi Mária-tisztelet kettős gyökérből ered, az egyik a domonkos atyák lelkipásztori munkájából táplálkozott, a másik a népi vallásosságból. A XVIII. század közepe óta hallunk a vasvári templom Szűz Mária-kegyszobráról, amelyet barokk vallásosság jegyében - feltehetően a széles körben ismert szentmártoni (szombathelyi) kegyszobor mintájára - a domonkosok készíttetthettek. A Mária-kultuszt tovább erősítette a város egykori plébániatemplomának, a Nagyboldogasszony-templomnak az újjáépítése, a búcsújárás egyik alkalma ugyanis ennek a templomnak a búcsúnapjához (augusztus 15.) kapcsolódik. A másik alkalom Kisasszony (szeptember 8.) vagy Mária névnapja (szeptember 12.) ünnepéhez kötődik, s helyszíne a város közelében lévő egyik forrás, az ún. Szentkút. A forrás környékén élő remetékről már a 18. század végétől vannak adatok, de pontosan ismerjük azt a személyt is, akihez a búcsújárás kialakulása köthető. Az 1860 körül a forrás vizében megmosakodva nyerte vissza látását egy megvakult huszár, Horváth Ferenc, aki hálából kápolnát épített ide, és jó ideig maga is itt élt remeteként. A vasvári búcsúkat a múlt század második felétől napjainkig nagy tömegben látogatják, a zarándokok régebben az egész Dunántúlról, ma főleg Vas és Zala megye területéről érkeznek.
A XIX. században Vasvár a megye jelentősebb települései közé számított, de a városok között - népességszáma alapján - már ekkor is az utolsó helyen állt A település központi szerepét vásárainak és az uradalmi központoknak (káptalani- és Festetics-birtok) köszönhette, a közigazgatásban ekkor még nem kapott szerepet. Nagyobb számú iparos népesség is élt a városban, a XVIII. század végétől a takács, szabó, csizmadia, mészáros és az egyesített asztalos- bognár-ács- lakatos céh emlékét tartották fenn a források.
Vasvár tényleges lemaradása a megye városfejlődésében a vasútépítések következményének tekinthető. Bár a déli vasútvonal 1865-re lefektetett Sopron- Szombathely- Nagykanizsa szakasza közvetlenül a város mellett haladt el, a kedvezőtlen terepadottságok - s a káptalan elutasító magatartása - miatt Vasvárnak hosszú ideig mégsem volt állomása, a nyugati vasútvonal Győr- Graz szakaszának 1871-72-re elkészült Vas megyei része pedig - a felemelkedő Szombathely érdekeinek megfelelően - letért a Rába-mente által kínált természetes útvonalról, és messze elkerülte Vasvárt. A XIX. század utolsó harmadának kedvező politikai és gazdasági légköre helyi szinten mégis jelentős fejlődést hozott, Vasvár 1869-től járási székhely lett, s mint ilyen számos hivatalnak adott otthont; a település népessége 1870-től 1900-ig majdnem 60%-kal nőtt azaz 4000 fő fölé emelkedett, s közben az iparral foglalkozók száma megkétszereződött. A fejlődés természetes következményeként 1886-ban a három község (a mezővárosi jogállás 1871-ben megszűnt) egyesült, s a továbbiakban mint Vasvár nagyközség szerepelt. A fejlődésben jelentős szerepet játszott a helyi zsidó közösség, melynek magja még a század első felében telepedett meg Vasváron, létszáma a századfordulón kétszáz fő körül mozgott. Temetőjük 1815-tol van a városban, iskolájuk 1860-ban indult, templomuk 1865 körül épült. A fellendülés a kultúra és az oktatás területén is érzékelhető volt. Az 1870-es évekre nyúlik vissza a helyi Olvasókör tevékenysége, amely később Kaszinóként működött tovább. A XIX: század végén épült fel az egyházközség tágas elemi iskolája, amelyben az Ipartársulat szervezésében tanoncképzés is folyt. 1889-ben telepedtek meg a városban a domonkos harmadrendi nővérek, akik zárdájuk mellett elemi és polgári leányiskolát tartottak fenn, helyi és bentlakó diákok számára. A város fejlődése az első Világháború után sem állt meg, bár mértéke jóval szerényebb volt. A stagnálás csak a gazdasági világválság idején állt be, ekkor a város népessége 4800 fő körül mozgott, elérve ezzel eddigi történelmének legnagyobb lélekszámát. A nem mezőgazdasággal foglalkozók aránya 1930-ra meghaladta a 40%-ot, ami kétségtelenül jelzi a városiasodás előrehaladott állapotát.
Vasvár az 1920-as években intenzív belső fejlődésen esett át, amint ez a település külső és belső képe is mutatja. A mai Vasvár városképének pozitív értelemben meghatározó épületei szinte mind ekkor illetve az 1930-as évek legelején épültek vagy kerültek átépítésre; hogy csak a legfontosabbakat említsük: Városháza, az Ipartestület székháza, a kolostor főtér felőli szárnya, a polgári fiúiskola stb. Ami a település bensőjét, a társadalom tagoltságát és szervezettségét illeti, azt jól szemlélteti az a számtalan egyesület, melyek rendezvényeikkel - ünnepségek, bálok, színi előadások, felolvasások - a polgári életforma iránti igényt fejezik ki.
A válság és háború évei után újabb törést jelentett a település életében a kommunista fordulat, amely olyan kedvezőtlen folyamatokat indított el, melyeket a mai napig nem sikerült megállítani. Az okok között a rendszer természetéből fakadó értékromboláson túl, Vasvár esetében - lévén egyházias jellegű központ - valószínűleg tudatos leépítést is feltételezhetünk. Mindenesetre tény, hogy olyan mértékű elvándorlás indult meg Vasvárról, melynek következtében a város népességszáma csak 1980-ra -Kismákfával hozzácsatolásával! - érte el az 1930-as szintet. A település elvesztette központi funkciói java részét, számos hivatala és intézménye zárt be vagy költözött el, s 1969-től maga a járás is megszűnt, területe a szombathelyi járásba olvadt. A központi funkciók elvesztése lényegesen megváltoztatta a település társadalmi összetételét.
A települést elkerülte az 1950-es évek iparosítási hulláma, sőt a háború előtti jelentősebb ipari létesítmények is megszűntek (téglagyárak, fűrészüzem). 1960-ban a keresők több mint fele még a mezőgazdaságban dolgozott. Jelentősebb ipartelepítésre csak a hatvanas években került sor, ekkor létesült a ruhagyár és a cipőgyár, de ezek a termelőszövetkezettel, az ÁFÉSZ-szal és a kisebb üzemekkel együtt sem tudtak megfelelő számú munkahelyet biztosítani. Némileg javult a helyzet a nyolcvanas években, ekkor már a helyi munkahelyek száma meghaladta az aktív keresők számát, de a korábbi kedvezőtlen körülmények hatására a lakosság jelentős része továbbra is ingázott. 1985-ben a vasvári aktív keresők 25%-a ingázott, viszont a Vasváron dolgozók 31%-a bejáró volt. Ez utóbbi adatpár a város helyzetére jellemző kettősségre utal: egyrészt a helyben lakók számára nem tudta maradéktalanul kielégíteni a városi léttel kapcsolatos igényeket, másrészt környezetében mégiscsak a városi központ szerepét játszotta. Vasvár városiasodásának hiányosságait nagyban magyarázza az a tény, hogy a fejlesztésre szánt központi pénzekből a többi vasi városhoz ill. városias településhez képest aránytalanul kis mértékben részesült, így infrastruktúrája fejletlen maradt. A település előtt újabb lehetőségek az 1980-as években nyíltak, Vasvár a közigazgatás átszervezése során 1984-től városi jogú nagyközséggé lépett elő, majd 1986-ban városi rangra emelték. Az előrelépéssel ekkor azonban már nem jártak együtt jelentősebb központi támogatások, így a város lemaradását nem sikerült csökkenteni. Vasvár, mint egy hátrányos helyzetű térség hátrányos helyzetű központja érte meg a XX. század utolsó tizedét.

Árpás 286 lakosú község a Rába-folyó partján Csornától 15 kilométerre, délkeletre fekszik. Itt húzódott a római korban Savariát Arrabonával összekötő út. Oklevelek szerint 1030-ban Szent István a bakonybéli apátságnak adományozta a települést. A törökök elől elmenekült lakosság. 1706-ban Bottyán János kurucai kemény harcokat vívtak itt. Az ősi falurész – egykor Kis-Árpás, ma Dombiföld- a Rábca keleti partján terül el.
A Szent Jakab római katolikus plébániatemplom, egykori premontrei apátsági templom, műemlék. Román stílusban épült a XIII. század első felében. 1750 körül barokk stílusban részben átalakították, csak a kéttornyos homlokzat és a szentély maradt változatlan. A berendezés: főoltár XVII. század; mellékoltárok, keresztelőkút, szószék barokk, XVIII. század. A szép barokk főoltárkép ismeretlen festő alkotása. Az előbbin I. Lipót megújítja Magyarország Szent István-i felajánlását a magyarok Nagyasszonyának. Lipót császárral szemben ott állnak az országnagyok: Nádasdy Ferenc, Zrínyi Péter, Esterházy Pál, stb., s felettünk Mária az ország térképét tartja a kezében.
A fenyőfákkal körülvett háromszögletű téren található a műemlék jellegű Nepomuki Szent János-kápolna. A késő barokk stílusban, 1780 körül épített, kívülről nyolcoldalú, belülről kör alaprajzú épület, festett üvegablakokkal. A falban bemélyített fülke Nepomuki Szent János szobrával.
A kápolna mellett fából készült harangláb és kőkereszt 1898-ból található.
A közelében artézi kút található.

Bodonhely 332 lakosú község Csornától délkeletre, 15 kilométerre fekszik a Rába-folyó partján. A hagyomány szerint Bodó vitéz táborhelyéből alakult ki a település a XII. században.

Csikvánd 527 lakosú község Téttől 7 kilométerre, északnyugatra fekszik. A község alapítása a tatárjárás utáni időszakra tehető, eredeti neve Chituan. Lakóinak kétharmada evangélikus, egyharmada katolikus. Csíkvánd 1954-1992 között Veszprém megyéhez tartozott.

Felpéc 821 lakosú község Téttől keletre, 7 kilométerre fekszik. Az első írásos emlékek 1250-ből származnak. Felpéc neve a Pechz nemzetségből ered. A település mindig nemesi község volt. Címerében kivont karddal vágtató lovas látható. A török, majd a francia hadak átvonulásáról is maradtak fenn emlékek.
Itt született Inczés Ferenc, a 48-as szabadságharc főhadnagya.
A műemlék evangélikus templom középkori részletekkel is rendelkezik. A templomot 1620-ban építették, majd barokk stílusban átépítették 1776-77-ben. 1794-ben bővítették. Órapárkányos előreugró tornya 1820-ban készült. Síkmennyezetes, karzatos hajójú, a szentély egyenes záródású, melyben XIX. századi szószékoltár látható. Az oltárkép az Olajfák hegyén imádkozó Krisztust ábrázolja. A vörösmárvány keresztelőkút 1905-ben, az orgona 1910-ben készült.
A műemlék jellegű római katolikus templom 1752-ben barokk stílusban épült. Berendezése: szarkofág alakú főoltár térdeplő szentekkel, 1750 körüli barokk alkotás. Udvarán kőkereszt.
A község fölött magasodó szőlődombon régi és újabb keletű pincék, présházak között, szép környezetben találjuk a Nádas Pincét, mely 1817-ben épült.
A négyhelyiséges lakóházban 1996 tavaszán helytörténeti, néprajzi kiállítás nyílt. A vegyesfalazatú (föld, sár és kő) épület számos átalakítás, felújítás látható nyomát hordozza magán. Szobai mestergerendáján 1819-es datálás olvasható, feltételezhető azonban, hogy az első építési fázis ennél korábbi. Konyhájában XX.  század húszas éveiből való mászókéményes kemence található. Az eresz mindkét végén beépült.
Az ősborókás természetvédelmi terület

Gyarmat 1308 lakosú község a 83-as főközlekedési út és a 10-es/Győr-Celldömölk/ vasútvonal mentén, Téttől 6 kilométerre, délnyugatra fekszik. Írásos emlékek a XII. századtól említik a települést. 1873-ban nagy tűzvész pusztított a faluban. Gyarmat 1954-1992 között Veszprém megyéhez tartozott.
A műemlék jellegű római katolikus templom 1800-ban épült késő barokk stílusban. 1850 körül átalakították. Tornya a homlokzathoz simul, hajója három boltszakaszos, a szentély félköríves záródású.
Nepomuki Szent János szobrát 1903-ban készült. A török végleges kiűzésének emlékére állították.
A XIX. század közepén épült zsellérházban a XIX-XX, századforduló tárgyi világát idéző berendezés, és kis helytörténeti gyűjtemény kapott otthont. Az épület minden szerkezete és berendezése eredeti, számos tárgy a ház utolsó lakójától származik. A bemutatott korra utal a régi házszám, a 101 is. A felújításkor arra törekedtek, hogy a konyhai kemence, és a szobai rakott tűzhely sütésre, fűtésre, bemutatókra alkalmatos legyen.
A település feletti Újhegyen található présházsor üdítő látványt nyújt a kirándulóknak. Az 1812-ben központi rendelettel létesített szőlőhegy eredeti állapotát meglepően hűen őrzik a vastag tömésfalú, nádtetős présházak. Hangulatos sétát tehetünk, ha elindulunk a falu szélénél kezdődő „pincesoron”, mely a szőlőhegy „gerincén” vezet végig vagy fél km hosszan. Utunkat balról is, jobbról is majdnem kizárólag régi építésű házikók- vagy ahogyan a helybeliek mondják, „gunyhók” - kísérik számolatlanul. Sok helyen még régi, ma is használatos préseket találunk az épületekben. Különösen szüret idején nagy a felbolydulás, hiszen minden „gunyhónak” hozzátartozó része a szőlőföld, melyről októberben a pincék hordói meglelnek. Az erre kirándulót a helybeliek szívesen invitálják a „gunyhó” mélyére kóstolóra. A dombtetőről a Somló bazaltkúpjának látványában is gyönyörködhetünk.

Gyömöre 1371 lakosú község a 10-es/Győr-Celldömölk/ vasútvonal mentén, Téttől 4 kilométerre, délkeletre fekszik. A helység régi neve Gemevre. Valószínűleg eddig húzódott az avar gyűrű, erre utal a Gyürháti és a Gyüroldali dűlőnév. Két különálló település volt, összeépülésükkel jött létre Gyömöre. Birtokosai között szerepeltek Gemevrei György, Török Bálint, a győri jezsuiták, az Esterházy család, Cseri basa. 1908-ig Gyöörő volt a község neve.
A műemlék jellegű római katolikus templom barokk stílusban, 1767-1772 között készült el. Építtette Esterházy Károly, Fellner Jakab tervei alapján. Homlokzati órapárkányos tornyát gazdagon képzett, tört vonalú sisak fedi. Berendezése: a díszes főoltár 1666-ból való, a mellékoltárok pedig XVIII. századi alkotások. A bal oldali mellékoltár előtt XV. századi ikon látható. A szószék gazdagon díszített, míves faragású (XVIII. század). Különösen értékesek az 1770 körüli rokokó padok. A templomban szép vörösmárvány keresztelőkút, a templom előtt kőkereszt (1861) található. A dombon álló templomhoz lépcsősor vezet a Vörösmarty utcából.
A templom közelében áll az evangélikus harangtorony.
A romantikus stílusú kápolna a temetőben található, melyet Friedrich Károly és Miháldy Borbála építtetett 1928-ban.

Győrszemere 2989 lakosú község a 83-as főközlekedési út és 10-es/Győr-Celldömölk/ vasútvonal mentén fekszik. Első írásos emlékei 1213-ból származnak, nevét feltehetőleg a Szemere családtól nyerte.
A műemlék jellegű római katolikus templom középkori, XV. századi eredetű, barokk, XVIII. századi épület, majd a XIX. században jelentősen átalakították. Homlokzati tornya hegyes sisakban végződik, támpilléres szentélye a nyolcszög három oldalával zárul.1991-ben újították fel. Homlokzati falában I. és II. világháborús emlékmű látható.
A műemlék jellegű református templom, késő barokk stílusban, 1786-ban épült. Homlokzat előtti tornya gúlasisakos, 1812-ben épült. Szószékoltára van. 1965-ben külső, 1995-ben belső felújítás zajlott, melynek során a padokat kicserélték.
Az evangélikus templom 1807-ben épült, klasszicista stílusban. Kisméretű templom, a széleken körbefutó karzattal. Díszes szószékoltárának képe Krisztus keresztre feszítését ábrázolja.
A Milleneumi emlékmű 1896-ban készült.
A település nevezetessége még a Szent Vendel-képoszlop.

Kajárpéc 1384 lakosú község Téttől keletre, 12 kilométerre fekszik. A település hajdanán két település volt, Kajár és Kispéc. Kajár birtokosáról kapta a nevét, Kispéc neve arra utal, hogy itt lehetett a német eredetű Péc nemzetség származási helye. Leletek bizonyítják, hogy már a római korban lakott hely volt. Kajár első okleveles említése 1037-ből való, Szent István akkor adta a bakonybéli apátságnak. Mindig jelentős szőlő- és gyümölcstermelő terület volt.
A műemlék jellegű kajári római katolikus templom, 1797-1800 között épült homlokzati toronnyal és egyenes záródású szentéllyel, késő barokk stílusban. Berendezése: az 1799-ben készült empire főoltár, képét Schmidt József festette. A szentély mennyezetén látható négy freskó az Isten Bárányát, a négy evangélistát, a bakonybéli bencés kolostort (a templom akkori. kegyurait) és a rendházat örökíti meg. A szószék és a mellékoltárok szintén empire stílusúak. A templom mellett feszület, a kereszt lábánál Mária-szoborral (1911).
A műemlék jellegű kispéci evangélikus templom, klasszicizáló késő barokk (1788), részben átalakítva. Kisméretű homlokzati toronnyal, síkmennyezetes hajóval, egyenes záródású szentéllyel épült. Berendezése: a fakarzat 1794-ből, a szószékoltár és az orgona 1913-ból való.
A helytörténeti és régészeti gyűjtemény a település, kispéci részén, az evangélikus templommal szemközt található az 1994-ben, Németh Gyula tervei szerint készített, tetszetős külsejű épület. Itt kapott helyet az országosan is kiemelkedő értékű régészeti és helytörténeti gyűjtemény, amely Kovács József, helybéli tanító úr több évtizedes munkájának eredménye. Nagyon gazdag az ásatásokból származó gyűjtemény, melyben a kőkorszaki csont- és csiszolt kőeszközöktől a bronzkori és római időkbeli tárgyi emlékeken át a török fegyverekig sokféle érdekes leletet megtalálunk. A kiállítás méltán legértékesebb darabja egy viking kard (32 oldalas múzeológiai tanulmány készült róla), feltehetően az egykor itt élt besenyők szerezték, vagy kapták ajándékba. A magyar történeti emlékeket népvándorlás- honfoglalás kori kengyelek, fegyverek és edények képviselik, de sok a múlt századi, e század eleji használati tárgy is. Látható itt egy kovácsműhely teljes felszerelése, prés 1798-ból, faeke, tulipános láda, csizmahúzó (1762), tűzgyújtó eszközök, stb. Értékes a pénzgyűjtemény, melyben még római érmék is találhatók. A kiállítás jelentőségét tovább növeli, hogy a leletek szinte mind a falu területéről és környékéről származnak. Szemlélődésünk hangulatát pedig az a bemutatási mód biztosítja, melyet a tárlók között járva “megélhetünk”: a nyugdíjas tanár úr, aki gyűjtő és tárlatvezető is egyben, minden tárgy eredetéről tud mesélni, sőt kézbe is adja a leleteket a látogatóknak.
A műemlék jellegű borospincesor az Öregszőlőnél található.

Kisbabot 245 lakosú község Csornától 15 kilométerre, délkeletre, a Rába-folyó partján fekszik. 1222-ben említi először oklevél a helységet. A falut a törökök lerombolták, 1630-ban a német muskétások felgyújtották, majd árvíz és tűzvész pusztította el.

Mérges 81 lakosú község Csornától 15 kilométerre, keletre fekszik. Már a honfoglalás előtt lakott hely volt. A XV. században Mérges Miklós a község ura, aki várat emelt és kőhíddal rendelkezett a Rábán, vámszedés joggal. A várat a törökök pusztították el.

Mórichida 869 lakosú község Téttől 8 kilométerre, a Marcal partján fekszik. Nevének eredete: A Pok nemzetségbeli Móric a birtokán hidat veretett a rÁbán. 1228-as oklevelek már említik a települést, ahol monostort alapítottak. 1414-ben már mezőváros. 1594-ben a törökök elpusztították. A XVIII. század elején a kuruc-labanc harcok elől a lakosság a határszéli mocsaras területekre menekül, itt épül fel a későbbi falu is.

Rábacsécsény 602 lakosú község a Rába partján, Téttől északnyugatra, 11 kilométerre fekszik. Honfoglaláskori település.
Itt született Sibrik Miklós, Rákóczi szárnysegédje, Deák Ferenc édesanyja és Molnár János, az első magyar nyelvű matematikai könyv szerkesztője.

Rábaszentmihály 521 lakosú község Téttől 10 kilométerre, északnyugatra fekszik, a Rába partján. „Rába föld” néven szerepel először egy 1204-es oklevélben, majd 1234-ben „terra Raba alias Zent Mihal” alakban fordul elő. A török adók és zaklatások miatt a lakosság elmenekült. A XVII. századtól a Nádasdyak, majd az Esterházyak birtoka volt a település. A Világháborúk rengeteg szenvedést okoztak a falunak.
A műemlék római katolikus templom ritkaságszámba menően kisméretű templom a XII. század második felében épült román stílusban. Alaprajza háromkaréjos, a negyedik karéj helyén a kősisakkal fedett, XVII. századi torony áll. Belsejében középkori freskórészletek. Mellette kőkereszt található 1907-ből.

Rábaszentmiklós 148 lakosú község Téttől nyugatra, 12 kilométerre fekszik. Már a római korban lakott hely volt. Gergely győri püspök Bika-föld néven birtokolta a falut. A település a török hódoltság idején elpusztult. 1701-ben bérlőket telepített be a győri püspök, aki az I. Világháborúig a község kegyura volt.
A római katolikus templom XII. században, román stílusban épült. Az oltárképe XVIII. századi alkotás.

Sobor 336 lakosú község Téttől délnyugatra, 25 kilométerre fekszik. Gazdag bronzkori, vaskori és római kori leletek bizonyítják a hely ősi múltját. A török pusztítás után tíz évig lakatlan volt. A Rákóczi-szabadságharcban Vak Bottyán oldalán harcoltak a falu katonái. A XVIII. században a falut a Festetics, majd a Batthyány család birtokolta.
Itt éltek Sobri Jóska, a híres betyár elődei.

Sokorópátka 1055 lakosú község Pannonhalmától 14 kilométerre, délnyugatra fekszik. A falu első okleveles említése 1258-ból származik. A középkorban a pálos rend mellet a szentmártoni apátságnak is volt itt birtoka. A falut a törökök elpusztították, 1765-ben települtek ide újra szőlőművesek a környékről.
A római katolikus templom 1913-ban épült romantikus stílusú épület. A templom előtti kertben I. világháborús hősi emlékmű és 1899-ből Mária-szoborfülke található.

Szerecseny 938 lakosú község a 10-es/Győr-Celldömölk/ vasútvonal mentén Téttől 14 kilométerre, délkeletre fekszik. Számos bronzkori, kelta, avar- és Árpád-kori leletet tártak itt fel. A török időkben a pápai várhoz tartozott, később földesurai az Esterházyak voltak.
A településen római katolikus, református és evangélikus templom, valamint tájjellegű ház látható.

Tényő 1428 lakosú község Pannonhalmától 7 kilométerre, nyugatra fekszik. 1216-ból származik első okleveles említése szerint a szentmártoni apátság birtoka. Régi nevei: Thuno, Thinen, Theneu. A török pusztítások után az összeírások pusztaként említik a helyet, az 1642-esw és 1688-as összeírásokban egyáltalán nem szerepel. 1715-ben kezdik betelepíteni.
A műemlék jellegű barokk római katolikus plébániatemplom 1753-ben épült, majd romantikus stílusban átépítették 1886-ban. Homlokzati törtsisakos toronnyal készült. Síkmennyezetes hajóját a keskenyebb szentélytől diadalív választja el. Fő- és mellékoltárai neogót stílusúak, az oltárkép A. Fölsch műve 1886-ból. Keresztelőkútja díszesen faragott. A templom mellett balról barokk homokkőszobor (1780), jobbról kőkereszt.
A műemlék jellegű népi lakóház 1789-ben épült, és 1975 óta tájház. A sárkéményes, soros elrendezésű épület datált mestergerendája szerint 1789-beli. Berendezésével a XIX. század második felének zselléri életet idézi. Búbos kemencéjét hagyományosan építették újjá, a kamrában pedig nagyméretű szövőszék látható. A telken megtalálható a zsellérporta majd minden gazdasági építménye is, a szín alatt gazdasági eszközök állnak. A gondos és látványos kiállítás a Xantus János Múzeum Tényőről származó anyagából készült 1975-ben. Benne egy falu őrzi nagyszülei életét, emlékei.

Tét 4081 lakosú város a 83-as főközlekedési út és a 10-es/Győr-Celldömölk/ vasútvonal mentén fekszik. Tét két jól elkülönülő részből áll, Tétből és Tétszentkútból. Az utóbbi a korabeli feljegyzések szerint III. Károly haditisztje, Albert Keresztély megálmodta, hogy halálos bajából a téti erdőben eredő forrás vizétől gyógyulhat fel. Valóban így is lett és a haditiszt 1715-ben hálából kis kápolnát építtetett a gyógyerejűnek vallott kút mellé. A magányos kis kápolna, amelyben Segítő Szűz Mária képét helyezték el, hamarosan kis falut vonzott maga köré és az imameghallgatások folytán a környék híres búcsújáróhelye lett. A kápolnához kapcsolódóan időközben templom épült. Ez 1860-ban leégett ugyan, de a püspökség bőkezű adományából újra fölépítették. És hová lett a régi idők dicsősége? A templom falai jelenleg repedeznek, a torony süllyed, a gyógyerejűnek vallott kút vize pedig elapadt. S ahogy a kútban nincs víz, a templom falában viszont annál több van, pusztítja is az épületet rendesen. A Szűzanya tétszentkúti templomának búcsúját ősszel tartják, Mária-naphoz kapcsolódva, szeptember közepén. Minden évben sokan zarándokolnak a kis faluba, részt vesznek a gyertyás körmeneten, a szentségimádáson, az ünnepi szentmisén és részesülnek a teljes búcsúban. A litániát a Magyarok Nagyasszonyának szobránál tartják, amelynek fölirata a következő: „Máriának /Jézus szent Anyjának/ ezer éves hazánk /Nagyasszonyának/ hálával és imával ajánlják/ a téth sz.-kuti bucsusok/ 1896″. A faluban azt mondják, hogy a tétszentkúti gyógyerejű forrás vize a környező földek csatornázása miatt apadt el és azt is keserűen teszik hozzá, hogy a templom felújítására egyelőre vajmi kevés pénz akad. A tétszentkúti ősi búcsújáróhely ennek ellenére is érdemes a figyelemre, érdemes arra, hogy fölkeressük, rövid sétát tegyünk a templom körül, virágot vigyünk a Magyarok Nagyasszonya szoborhoz és titkon kívánjunk valamit, ami már régi vágyunk. 2001. július 1-je óta város.
A műemlék jellegű római katolikus plébániatemplom késő barokk stílusban 1818-ban épült. Tornya a homlokzatból ugrik előre, hajója ötboltszakaszos, szentélye félköríves záródású. Berendezése: klasszicista oltár, padok a XIX. század első feléből.
A műemlék jellegű evangélikus templom klasszicizáló késő barokk stílusban 1778-ban épült, torony nélküli épület. Berendezése: klasszicizáló, későbarokk szószékoltár (1780 körül). Érdekessége: az oltár a megszokottól eltérően nem a bejárattal szemben, hanem a jobb oldalon található. Vörösmárvány keresztelőkút (1868).
A Páduai Szent Antal-kápolna a temetőben található. Előtte kőkereszt (1887). A kápolnától jobbra: az 1849-es csornai csatában hősi halált halt Dzwonkovszky László lengyel és Münster Ede magyar századosok obeliszk síremléke.
A műemlék tétszentkúti római katolikus templom barokk stílusban 1726-ban épült. Átalakítva a XVIII. század végén. Homlokzati toronnyal és félköríves szentéllyel épült, hajója síkmennyezetes. Az oltárok, szószék, Pietá-szoborcsoport rokokó alkotások, gazdag szobordíszekkel (XVIII. század első fele). A képeket Maulbertsch és Dorffmeister festette. Mellette: Magyarok Nagyasszonya-szobor.
Tét híres szülötte Kisfaludy Károly író, drámaíró, a volt szülőháza előtt szobra áll. Kisfaludy Károly 1788-ban született Téten és 1830-ban hunyt el Budapesten. Kisfaludy Sándor testvéröccse költő, novella- és drámaíró, irodalomszervező, a magyar irodalmi romantika egyik kezdeményezője és későbbi kiemelkedő képviselője volt. Téti szülőházát már évtizedekkel ezelőtt lebontották, ezért a helyi Kisszövetkezet irodaépületében alakították ki a jelenleg látható emlékszobát. A kiállítás a győri Xantus János Múzeum közreműködésével készült, Szuh László (1908-1984) gyűjteményének és levéltári dokumentumoknak a felhasználásával. A település neves kutatója mint nyugdíjas, pusztán érdeklődésének hódolva kutatta és gyűjtötte Tét és a Sokoróalja múltbéli relikviáit. Téten gyűjtött családi okiratokat, metszeteket, fotókat és a Kisfaludyak műveinek nagy részét. A kiállított tárgyak 14 tárlóban kaptak helyet, melyből az 13. tárló a szülői házzal, a győri diákévekkel és a családdal kapcsolatos emlékanyagot tartalmazza. A további vitrineket nézegetve ízelítőt kaphatunk drámaírói munkásságából, vígjátékaiból, majd mindezt a balladák, elégiák, novellák és népdalok követik. A 10-13. tárlóban a később kialakult Kisfaludy-kultusz emlékeit, valamint a Budapesti Kisfaludy Társaság és a Győri Kisfaludy Irodalmi Kör anyagát láthatjuk. Az utolsó tárló a téti Irodalmi Kör, dalárda és színjátszás produktumait mutatja be. Ez a pezsgő irodalmi élet vitte és viszi ma is tovább az író nevét és szellemét. A tárló mellett találjuk Tóth Dezső Kisfaludy szoborportréját (1971). A kijárat felé fordulva Rátkay Endre alkotásával búcsúzhatunk az író szellemiségétől. A Kisfaludy-triptychon a tanár-festőművész három egységből álló táblakép-sorozata. A szép alkotás felöleli Kisfaludy Károly életútjának és művészetének főbb állomásait. Szuh László helyi műgyűjtői tevékenysége és emberi példája által a téti Kisfaludy-kultuszt és a honismereti mozgalmat jelenleg is újabb feladatokra ösztönzi.

Acsád 736 lakosú község Szombathelytől északkeletre, 15 kilométerre fekszik a 15-ös/Sopron-Szombathely/ vasútvonal mentén. A település nevét minden bizonnyal a honfoglaló Acsád vezérnek köszönheti. A falu mellett 1930-ban római kőszarkofág került elő. A határában található Ablánc-malom egy azóta elpusztult falu emlékét őrzi, templomát 865-ben szentelték fel. Magának Acsádnak a neve 1255-ben bukkan fel oklevélben.
A falu híres szülöttje volt Rákosi Jenő, újságíró volt, a 30 milliós magyar birodalom problémájának megfogalmazója, Tisza István lelkes híve.
Acsád középkori eredetű, de barokk stílusban átépített római katolikus temploma Keresztelő Szent János titulusú.
Legnevezetesebb műemléke a Szegedy család XVIII. századi eredetű, de 1824-ben klasszicista stílusban átalakított kastélya. Dísztermében empire stílusú falképek láthatók. A kastélyparkhoz kapcsolódó híres platánsort az 1820-as években telepítették.
Határában szép erdők találhatók, különösen az Ablánc-malom környéke ideális kirándulóhely.

Balogunyom 1158 lakosú község a 86-os főközlekedési út és a 21-es/Szentgotthárd-Szombathely/ vasútvonal mentén, Szombathelytől 6 kilométerre, délre fekszik.

Bozzai 327 lakosú község Szombathelytől 10 kilométerre, keletre fekszik. A Bozzai és Bárdos egyesítéséből keletkezett falu a Kozár-Borzó-patak két partján települt. Első okleveles említése 1271-ből származik. Mindkét falurész neve személynévi eredetű. Templomának titulusa: Szeplőtelen fogantatás. A feudális korban jelentős számú kisnemes lakta.

Bucsu 605 lakosú határközség, a 89-es főközlekedési út mentén, az oszták-magyar határ mellett Szombathelytől 12 kilométerre, nyugatra fekszik. Az Arany-patak mentén települt falu első okleveles említése 1236-ból származik. Eredetileg Bulcsúnak hívták, ami a híres kalandozó vezér szálláshelyével magyarázható.
Árpád-kori eredetű műemléke a Szent Mihály titulusú római katolikus templom, melyben XIV. századi pasztofórium látható. Belső berendezése XVII-XVIII. századi barokk.
A községben több kisebb XIX. századi kúria található.

Csempeszkopács 307 lakosú község a 87-es főközlekedési út mentén, Szombathelytől 16 kilométerre, délkeletre fekszik. A helység a XIX. század közepéig két különálló település volt: Csempeszháza és Kopács.
Jelentős emléke a XIII. században épült román stílusú római katolikus templom. Építéséhez felhasználták a helyszínen talált nagyméretű római téglákat is. A nyugati homlokzat előtt áll a kétemeletes, ikerablakos, négyzetes torony. A déli oldal fő dísze a timpanonnal záródó bélletes kapu. A kapu külső keretezését kétsoros  levéldíszben végződő fogazat adja. A kétsoros fogazás a kapu feletti ívben is folytatódik. A kapu feletti félköríves záródású részben elhelyezett dombormű a kelet felé forduló Agnud Dei két, saját farkába harapó sárkány között. A hajót diadalív választja el a szentélytől. A szentély negyedgömb boltozatán a Hit, Remény, Szeretet allegorikus ábrázolását láthatjuk, s a XVI_XVII. században készültek. A karzat északi falán helyezték el Dorfmeister István Szentháromság című képét, melynek kerete iparművészeti remekmű.

Dozmat 197 lakosú kemenesaljai község a 89-es főközlekedési út mentén, Szombathelytől 10 kilométerre, nyugatra fekszik. A falu első okleveles említése 1290-ből származik.
A XV. századból való gótikus templomot barokk stílusban újították fel 1707-ben.  Templomának titulusa: Szűz Mária.
A helységben több kisnemesi kúria található. Ezek egyikében született Dukai Takách Judit reformkori költőnő.

Felsőcsatár 467 lakosú határközség, Szombathelytől nyugatra, 16 kilométerre fekszik. A nagyrészt horvát nemzetiségűekkel lakott település első okleveles említése 1244-ből származik. Szláv eredetű nevének jelentése: pajzsgyártók. 1933-ban hozzácsatolták Alsócsatárt.
Templomának titulusa: Szent Miklós. A határban emelkedő Vas-hegyen sok hangulatos régi pince van. Köztük egy valószínűleg középkori eredetű Szűz Mária kápolna található. Határában talkumbánya működik.

Gencsapáti 2610 lakosú község a 18-as/Kőszeg-Szombathely/ vasútvonal mentén, Szombathelytől 4 kilométerre, északra fekszik. A Gyöngyös mentén elhelyezkedő település Nagygencs és Gyöngyösapáti egyesítésével jött létre. Gencs első okleveles említése 1288-ból származik, Apátit 1328-ban említik először.
Nagygencs templomának titulusa: Szent Jakab apostol, Gyöngyösapátié pedig Szent István király.
Legjelentősebb látnivalója az egykori Széchenyi kastély, melyben jelenleg gyermekotthon működik. Kastélyparkja védett.
Határában található a szentkúti búcsújáró hely.

Gyanógeregye 156 lakosú község Vasvártól 14 kilométerre, északra fekszik. A Sorok-patak mentén elhelyezkedő település Gyanó és Geregye egyesítéséből jött létre. Gyanó első okleveles említése 1233-ból, Geregyéé pedig 1325-ből származik. Geregye neve azonos azzal az Árpád-kori nemzetségnévvel, melyből a falu későbbi birtokosai az Egerváryak származtak. Csendes, nyugodt fekvése alkalmassá teszi falusi pihenésre.

Horvátlövő 196 lakosú határközség Szombathelytől 19 kilométerre, nyugatra fekszik. A Pinka mentén elhelyezkedő horvát nemzetiségűek által lakott település első okleveles említése 1427-bol származik. Neve azzal kapcsolatos, hogy eredeti magyar lakosai határvédő lövők voltak.
Középkori eredetű templomának titulusa: Szent Anna. Berendezése késő barokk.
A faluban több népi építészeti értéket jelentő XIX. századi pajta található.

Ják 2316 lakosú határközség a 21-es/Szentgotthárd-Szombathely/ vasútvonal mentén fekszik, Szombathelytől délnyugatra, 9 kilométerre fekszik. A település első okleveles említése 1211-ből származik. Ennél azonban sokkal későbbi eredetű. A Ják nemzetség által a XIII. században építtetett Szent György temploma és a mellette álló Szent Jakab kápolna nemzetközi hírű, későromán stílusú műemlék. A régi apát ház telkén nemrég megtalálták a Ják nemzetség Árpád-kori palotájának és lakótornyának alapfalait. A községben több XVIII-XIX. századi lakóépület, kúria található. Híres volt a jáki fazekasság.
A falu központjában, kimagasló dombon helyezkedik el Európa-hírű műemléke, amely a hazai Árpád-kori építészet egyik gyöngyszeme. Az 1214-ben alapított rendház mellé Jáki Nagy Márton comes építette a nemzetségi, kegyúri templomot, amelyet 1256-ban szenteltek fel. A történelem viharos hullámverése többször is megtépázta e templomot. 1532-ben a Kőszeget ostromló törökök portyázó csapatai rongálták meg súlyosan, majd 1660-1666 között Folnay Ferenc apát végeztetett nagyobb átalakításokat a villám sújtotta épületen. Az átalakítások elsősorban a barokk stílus irányába hatottak.  A templom középkori alakját megváltoztató épületrészeket Schulek Frigyes tervei szerint végzett renoválás tűntette el, közelítve az eredeti formáját 1896-1904 között. Az épület leglátványosabb része a nyugati főhomlokzat. Két erőteljes torony zárja közre a főkaput és a felette levő háromszög alakú oromzatot. A főhomlokzat leghíresebb része a bélletes kapu, amely két részből áll: a szobrokkal díszített háromszögű oromzattal lezárt homokfalból és a befelé mélyülő kapubélletből.
A templom főhomlokzatával szemben találjuk az 1260 körül épült és Szent Jakab tiszteletére szentelt kis kápolnát. Az újabb álláspont szerint a község plébániatemplomaként működött. A középkori szerzetesi templomokban ugyanis nem volt szabad úgynevezett plébánosi funkciókat ellátni. Ezért volt szükséges, hogy a templommal egyidőben külön kápolnát építsenek. A kétszintes kápolna nagykaréjos alaprajzú. A felsőszinten lévő ikerablakok gömbös díszítése rokon a templom ablakainál alkalmazott motívummal. Nagyon értékesek a kápolna oltárai, amelyek eredetileg a templomban voltak. A Szent Jakab-főoltár 1770 körül készült. 1750-ből való a Mária-oltár és 1735-1740 között készült a Szent Kereszt-oltár.

Kisunyom 386 lakosú község a 86-os főközlekedési út mentén Szombathelytől 10 kilométerre, délre fekszik.

Meszlen 235 lakosú község Csepregtől 13 kilométerre, délre fekszik.
A római katolikus templom a XIII. században, román stílusban épült. Több átalakítás után és 1756-ban készült barokk főoltárával nyerte el jelenlegi kinézetét.
Az evangélikus templom 1785-ben épült, nevezetessége a XV. századbeli huszita kehely.

Nárai 1066 lakosú község Szombathelytől 8 kilométerre, dél-délnyugatra fekszik. Jelentős emléke az Eörssy-kastély.

Narda 505 lakosú határközség Szombathelytől nyugatra, 13 kilométerre fekszik. A többségében horvátok lakta település első okleveles említése 1221-ből származik. Kisnarda és Nagynarda még ma sem épült össze.
A XIII. századi Árpád-kori templomának titulusa: Szent Kereszt felmagasztalása, Kisnardán pedig Fájdalmas Szűz Anya. A régi plébániaház műemlékileg védett.

Nemesbőd 620 lakosú község a 86-os főközlekedési út mentén Szombathelytől 8 kilométerre, északkeletre fekszik. A település első okleveles említése 1226-ból származik. Jóval régebbi keletkezésű lehet, neve a török nemzetségfő jelentésű szóból keletkezett. A feudális korban kisnemesek lakták.
1788-ban épült római katolikus templomának titulusa: Szent Mihály.

Nemeskolta 375 lakosú község Vasvártól 19 kilométerre, északra fekszik. A nyugodt, csendes környéken elhelyezkedő település első okleveles említése 1288-ból származik. A feudális korban kisnemesek lakták.
Római katolikus templomának titulusa: Szent Márton.
Az egykori Vidos kastély klasszicista stílusban épült.
Népi műemléke a Béke utca 20-as lakóház.

Perenye 649 lakosú község Szombathelytől 9 kilométerre, északra fekszik. Nyugodt, csendes helyen fekvő település első okleveles említése 1333-ból származik. A feudális korban kisnemesek lakták.
Római katolikus templomának titulusa Szent Ágota. Jelenlegi formájában késő barokk, berendezése is ebből a korból származik.
A Fő utca tengelyében a patak parton Nepomuki Szent János kápolna található.

Pornóapáti 394 lakosú határközség Szombathelytől 17 kilométerre, délnyugatra fekszik. A Pinka mentén elhelyezkedő részben németek lakta település első okleveles említése 1221-ből származik. Nevét a Ják nemzetség tagjai által alapított cisztercita apátságnak köszönheti. Maradványai az Ómajor épületei alatt rejtőznek, több XIII. századi kőfaragvány került itt elő.
Mai római katolikus temploma késő barokk, oltárképét Dorfmeister István festette. A főoltár 1681-ből származó szobrai Johannes Metter munkái. Harangja 1464-ből származik. A templom titulusa: Szent Margit.

Rábatőttős 255 lakosú község, Vasvártól északra, 15 kilométerre fekszik. A település két község egyesítésével, Rábatőttősből és Gutaházából alakult ki.
A XIII. században román stílusban épült római katolikus templom a községtől 1 kilométerre, a temetőben áll. 1277-ben bővítették a templomot a közel négyzetes hajóval és toronnyal. E periódus részletformái már gótikusak. A XVIII. században a templomot barokk stílusban átépítették. Ekkor 1771-ben készítette idősebb Dorfmeister István freskókat és az oltárképeket is, amelyek Szent Anna halála és Szent József megjelenítése látható. Az épületet egykoron árok vette körül, ez a terepen ma is érzékelhető.

Rum 1213 lakosú község a Rába bal partján, a 87-es főközlekedési út mentén, Vasvártól 11 kilométerre, északkeletre fekszik. A Rába mentén elhelyezkedő település első okleveles említése 1246-ból származik. Évezredek óta fontos átkelőhely. Már a római korban is itt haladt keresztül a Szombathelyt (Savariát) Péccsel (Sopianaet) összekötő főútvonal. Ennek köszönhette, hogy a középkorban mezővárossá vált.
A Szent László király római katolikus temploma XIII. századi, román stílusú. A XVIII. században barokk stílusban átalakították.
A kiskastély egykor a Rumi családé volt, a török veszély idején erődítmény volt.
A volt Széchenyi-kastély a XIX. század elején, klasszicista stílusban épült, a parkja védett.
Itt született Rumi Rajki István.

Salköveskút 420 lakosú község a 15-ös/Sopron-Szombathely/ vasútvonal mentén, Szombathelytől 10 kilométerre, északkeletre fekszik. A Salfa és Köveskút egyesítésével keletkezett település első okleveles említése 1263-ból származik. Salfát a feudális korban kisnemesek lakták.
Római katolikus templomának titulusa Szent Mihály. Mai formájában barokk, belsejében XVIII. századi Madonna szobor látható.

Sé 1103 lakosú község a 89-es főközlekedési út mentén Szombathelytől 3 kilométerre, nyugatra fekszik. A település első okleveles említése 1404-ből származik. Ennél azonban jóval régebbi. Az Arany-patak mellett már az újkőkorban, 6000 évvel ezelőtt is jelentős település létezett. Itt került elő a szombathelyi Savaria Múzeumban látható leletanyag, legérdekesebb darabja az ún. Séi Vénusz, egy nőt ábrázoló őskori kisplasztika.
Régi, népi épületei közül már csak a Petőfi utca 10. számú telken lévő pajta látható. Római katolikus templomának titulusa Szent Kereszt.

Sorkifalud 667 lakosú község a 17-es/Nagykanizsa-Szombathely/ vasútvonal mentén, Szombathelytől délkeletre, 16 kilométerre fekszik. A Sorok mentén elhelyezkedő kisebb települések, Dömötöri, Sorkikisfalud, Szentléránt és Taródháza egyesítésével keletkezett. A településrészek közül Dömötörit már 1281-ben említik. A településeken a feudális korban sok kisnemes lakott.
Római katolikus templom a védőszentről elnevezett faluban Szentléránton épült.
Taródházán XVII. századi eredetű, egykori Nádasdy-kastély található, melyet újabban elkezdtek felújítani.

Sorkikápolna 269 lakosú község Szombathelytől délre, 14 kilométerre fekszik. A Sorok mentén elhelyezkedő település Sorkikápolna és Sorkitótfalu egyesítésével keletkezett, a két településrész még ma sem épült egybe. A középkorban Zalaknak hívták, 1278-ban említik elpusztult várát, melynek helyét a közelmúltban feltárták. A mocsaras területen gerenda-rácsszerkezetre alapozott fa lakótorony állt. Jelenlegi nevét arról a kápolnáról kapta, melyet Szent László tiszteletére szenteltek.

Sorokpolány 814 lakosú község Szombathelytől 12 kilométerre, délre fekszik. A Sorok mentén elhelyezkedő település Sorkipolány és Sorokújfalu egyesítésével jött létre. Polány első okleveles említése 1265-ből származik. Ennél azonban jóval régebbi lehet, mint azt a faluban feltárt kora Árpád-kori temető is mutatja. Feltételezik, hogy eredeti lakosai lengyelek lehettek.
Legjelentősebb műemléke a románkori eredetű római katolikus temploma, melynek védőszentje Nagyboldogasszony. Külső falán XV. századból származó gótikus freskók láthatóak.
Nem messze tőle található az eklektikus stílusú Szapáry-kastély, szép parkkal körülvéve.
A sorokújfalui részen látható a neoreneszánsz stílusú Szapáry-mauzóleum.

Söpte 799 lakosú község Szombethelytől 5 kilométerre, északkeletre fekszik a Szombathely-Újkér összekötő út mentén. Mai formájában barokk templomának titulusa Szent Márton püspök, berendezése a XVIII. századból származik. Kertjében hasonló korú Szentháromság szobor látható. Kazármajor mellett, az úttól keletre négyszögletes sáncvár található. Vitatott, hogy a kelta-korból, avagy későbbről származik-e. A feudális korban kisnemesek lakták.

Szentpéterfa 1079 lakosú határközség Körmendtől 20 kilométerre, északnyugatra fekszik. A Pinka mentén elhelyezkedő zömmel horvátok lakta település első okleveles említése 1221-ből való. Nevét templomának titulusáról kapta. Határállomással rendelkezik Ausztria felé. A leghűségesebb magyar község címet kapta 1923-ban, mert lakossága a Magyarországhoz tartozás mellett döntött.
A római katolikus templom XV. századi eredetű. Az épület mai formájában több korszak nyomait őrzi. Keresztelő medencéje késő román, legtöbb részlete a XV. század második feléből származik. A nyugat-dunántúli „tégla gótika” talán legjelentősebb emléke.

Szombathely 81924 lakosú város a 86-os, 87-es és 89 főközlekedési utak kereszteződésében fekszik. A helység a 15-ös/Sopron-Szombathely/, a 16-os/Hegyeshalom-Szombathely/, a 17-es/Nagykanizsa-Szombathely/, a 18-as/Kőszeg-Szombathely/, a 20-as/Szombathely-Veszprém-Székesfehérvár-Budapest/, és a 21-es/Szentgotthárd-Szombathely/ vasútvonalak gócpontja. Régészeti leletek bizonyítják, hogy már az őskortól lakott hely volt. Az itt lakó kelta közé telepedtek le a római kereskedők, majd őket követték a katonai egységek is. A vidék jelentőségét és szerepét növelte a fontos kereskedelmi útvonal, a máig fennmaradt Borostyánkőút. Claudius császár i.sz. 50 körül megalapította a mai város elődjét Colonia Claudius Savaria néven, amely négy évszázadon át volt a római birodalom része. Ebben az időben több császár is megfordult itt, néhányan Savariában adták ki fontos rendeleteiket. 860 körül Ditmár salzburgi érsek fennhatósága alatt állt, majd a XI. század folyamán a győri püspökség tulajdonába került. 1407-ben a város püspöki kiváltságlevelet kapott, amelynek értelmében a dézsmát pénzben fizethette meg, valamint saját bíráskodással és borkimérési joggal rendelkezett. Szombathely történetében a következő nagy  jelentőségű dátum az 1578-as év, amikor a pozsonyi országgyűlés a törökök támadásai elől a Vasvári Káptalant és a levéltárat a városba telepítette, mely ezáltal vált a megye székhelyévé. A Bocskai felkelés idején a a várost fenyegető veszélyek elől a levéltárat Németújvárra menekítették, ez azonban nem bizonyult megfelelő lépésnek, ugyanis egy tűzvész során valamennyi okirat elpusztult. A Rákóczi szabadságharc nehéz éveket jelentett az itt élő polgárok életében, hiszen a várost felváltva birtokolták a kurucok és labancok. A bajokat csak tetézte az 1711-es pestisjárvány és az 1716-os tűzvész , amelyben elpusztult a vár és az akkori városháza is. Nagy jelentőségű az 1777-es év, amikor Mária Terézia királynő megalapította a Szombathelyi Püspökséget, élére kinevezve Szily János püspököt. Ekkor Szombathely erőteljes fejlődésnek indult, olyan nagyszabású építkezések indultak, melyek a mai városra is hatással voltak. Felépült a híres barokk épületegyüttes a Püspöki Palota, a Székesegyház, a Papi Szeminárium és az Eölbei-ház. Szombathely békés fejlődését több ízben megzavarták a napóleoni háborúk történései, sőt 1809-ben a franciák meg is szállták a várost. A következő években a természet sem kimélte a várost, 1813-ban árvíz, majd 1817-ben tűzvész sújtotta. 1865-ben elkészült a Bécs- Sopron- Szombathely- Nagykanizsa, majd hat évvel később a Győr- Szombathely – Graz vasútvonal. A kiegyezés megteremtette a város ipari fejlődését, hiszen bankok, hitelintézetek nyíltak, melyek a kereskedelem fellendülését, az idegen tőke beáramlását eredményezték. Az 1800-as évek végén Éhen Gyula polgármestersége alatt Szombathely modern várossá fejlődött, elkészültek a csatornák, utak és házak épültek. A II. Világháború sem múlt el nyomtalanul, az 1945. március 4-ei bombázás során elpusztult a belváros jelentős része, megsérült a Székesegyház és megsemmisült a Városháza, ám a lakosság segítségével újjáépítették a várost. 1950-ben Szombathely területe jelentősen megnövekedett a környező települések hozzácsatolásával. Az elkövetkezendő évtizedekben számos új lakótelep épült, elkészült a Csónakázó-tó, a Fedett Uszoda, valamint az új Városháza.
A megyeszékhely a hagyományok őrzése mellett gyorsan és dinamikusan fejlődik, bővülő gazdasága megteremti a további előrelépés lehetőségét. Szombathelyen egész évben tartalmas és színvonalas programok várják az idelátogatókat, több nemzetközi és országos hírű rendezvénnyel büszkélkedhet a város.

Tanakajd 721 lakosú község a 87-es főközlekedési út mentén Szombathelytől 10 kilométerre, délkeletre fekszik. A Gyöngyös mentén elhelyezkedő település Kiskajd, Nagykajd és Tana egyesüléséből keletkezett, utóbbi első okleveles említése 1217-ből származik.
Az egykori Nagykajdon álló templomának titulusa: Magyarok Nagyasszonya.
Legjelentősebb látnivalója a mai formájában klasszicista stílusú egykori Ambrózy kastély. Jelenleg növényvédelmi kutatóintézet működik benne, szép park övezi.

Táplánszentkereszt 2345 lakosú község a 87-es főközlekedési út mentén Szombathelytől 6 kilométerre, délkeletre fekszik. A Gyöngyös mentén elhelyezkedő település Táplánfa részének első okleveles említése 1447-ből származik. A múltban hét külön faluból jött létre: Táplánfa, Szentkereszt, Szentlőrinc, Bakófa, Tiborcszeg, Péteri, Borotszeg. Közülük kettő templomának titulusáról kapta nevét. A szentkereszti templom románkori eredetű. Több kastélyépület található a településen. A feudális korban kisnemesek lakták.

Torony 1588 lakosú község a 89-es főközlekedési út mentén Szombathelytől 6 kilométerre, nyugatra fekszik. Az Arany-patak mellett elhelyezkedő település Torony és Ondód egyesüléséből alakult ki. A régi falurész Ondód lehet, mely talán a honfoglaló Ond vezér szállásáról kapta nevét, oklevelesen 1288-tól említik. Torony nevét egy középkori nemesi lakótoronyról kaphatta, melynek pontos helyét nem ismerjük, első okleveles említése 1409-ből származik.
Római katolikus templomának titulusa: Szűz Mária neve.

Vasasszonyfa 399 lakosú község Szombathelytől 10 kilométerre, északra fekszik. A település első okleveles említése 1284-ből származik. Neve alapján kezdetben királynéi birtok lehetett. Kisasszonyfalva és Nagyasszonyfalva nevű része 1925-ben egyesült.
Római katolikus templomának titulusa Nagyboldogasszony.
Határában avar kori temetőt tártak fel, melynek leletei a Művelődési Házban rendezett állandó kiállításon tekinthetők meg.

Vaskeresztes 346 lakosú határközség Szombathelytől 20 kilométerre, nyugatra fekszik. A Pinka mentén elhelyezkedő, részben németek lakta település első okleveles említése 1221-ből származik. Magyar- és Németkeresztest 1929-ben egyesítették. Határában emelkedik a híres vörösborokat termő Vashegy, sok hangulatos pincével, présházzal. A Diófás-dülőben vaskori halomsírokat tártak fel.
A falu legszebb látnivalója az 1761-ben készült barokk Szentháromság-szobor. Középkori eredetű templomának titulusa: Szent Miklós püspök. Körítő falában barokk kápolnák láthatók.

Vassurány 884 lakosú község a 15-ös/Sopron-Szombathely/ vasútvonal mentén, Szombathelytől 12 kilométerre, északkeletre fekszik. A település első okleveles említése 1286-ból származik. Határában római sírokat találtak, a sírkövek a templom falába építve láthatók.
Legjelentősebb látnivalója az eredetileg Sigray-, majd Schilson kastély. A XVIII. század elején épült szép park övezi.
Római katolikus templomának titulusa: Nagyboldogasszony. Közelében Nepomuki Szent János szobor és Pestis oszlop látható.

Vasszécsény 1389 lakosú község Szombathelytől 9 kilométerre, délkeletre fekszik a 87-es főközlekedési út mentén. A település első okleveles említése 1283-ból származik. Lipártot, melyet 1243-tól említenek 1948-ban csatolták hozzá.
A lipárti római katolikus templom Keresztelő Szent János titulusú, a vasszécsenyié pedig Nagyboldogasszony.
Az Ó-Ebergényi-kastély 1750-ben épült barokk stílusban. Ekkor készült freskókkal és stukkókkal díszített nagyterme.
Az Új-Ebergényi-kastély 1790-ben építették copfstílusban.

Vasszilvágy 384 lakosú község Szombathelytől 15 kilométerre, északkeletre fekszik. A település első okleveles említése 1217-ből származik. Alsó- és Felsőszilvágyot 1935-ben egyesítették. A feudális korban zömmel kisnemesek lakták.
Római katolikus templomának titulusa Szent Miklós püspök.
Az egykori Bezerédj-kastély eklektikus stílusban épült.

Vát 694 lakosú község a 86-os főközlekedési út mentén Szombathelytől 11 kilométerre, északkeletre fekszik. A település első okleveles említése 1226-ból származik. Határában vaskori sírhalmot ismerünk. A falutól keletre a főút mentén az úgynevezett Szentkútnál régi szervita kolostor helyén egy kápolna található. Vát templomának titulusa Szent Kozma és Damján, Szentkúté Szent István király.

Vép 3707 lakosú nagyközség a 16-os/Hegyeshalom-Szombathely/ és a 20-as/Szombathely-Veszprém-Székesfehérvár-Budapest/ vasútvonalak mentén, Szombathelytől 6 kilométerre, keletre fekszik. A település első okleveles említése 1186-ból származik. A nagyközség egykor mezőváros volt.
Legjelentősebb látnivalója a hatalmas parkkal övezett középkori eredetű Erdődy-kastély. Jelenleg mezőgazdasági szakoktatási és szaktanácsadó intézet működik benne.
Templomának titulusa Urunk színeváltozása és Szent András. A településen több védett szobor (Immakuláta, Szentháromság, Szent Vendel, Nepomuki Szent János) látható.

Zsennye 104 lakosú község a Rába-folyónál a 8-as főközlekedési út közelében Vasvártól 17 kilométerre, északkeletre fekszik a Sorok-völgyben. A Rába és a Sorok találkozásánál elhelyezkedő település első okleveles említése 1237-ből származik, ennél sokkal régebbi eredetű. Határában római villaépület maradványai és honfoglaláskori aranyékszerek kerültek elő. A feudális korban kisnemesek lakták.
A volt Bezerédj-kastély középkori eredetű, barokk stílusú épület a XVIII. századból, később romantikus stílusban átalakították. A hozzá tartozó igen értékes arborétum 14 hektár területű.
A Szent Cecilia-templom műemlék.