Archive for the Category ◊ Uncategorized ◊
Az egész Balaton környékén nem ritkák a római kor 2000 éves emlékei. Az 1300-as évek elején a veszprémi püspökségnek már kiterjedt szőlőbirtokai voltak itt, de feltehetőleg már a kelták itt is termesztettek szőlőt. Századokon át királyi birtokok és főúri szőlők, valamint kisnemesi szőlőbirtokok hirdették ennek a területnek a kiváló borait. Már a középkorban Tirolba és az Alpokon túlra, a délnémet térületekre szállítottak erről a területről borokat. Az Esterházy család hercegi és grófi ága a környék legtöbb szőlővel rendelkező birtokosa volt, uradalmaikban rendszeresen készíttettek természetes csemege-borokat. A XVIII. századi dézsmapincéjük még áll Szentbékkállán a templom feletti területen.
A borvidék három jól körülhatárolható körzetre tagolt:
1. Káli körzet, amely teljes területén vulkáni kõzet a fontos talajalakító elem: Monostorapáti, Hegyesd, Mindszentkálla, Szentbékkálla, Köveskál, Balatonhenye.
2. Balatonederics - Lesencei Körzet, amelyet a Keszthelyi hegység keleti felének dolomit alapú kõzetei jellemzik: Balatonederics, Lesenceistvánd, Lesencefalu, Lesencetomaj, Nemesvita. De Sáska és Zalahaláp már vulkáni.
3. Cserszeg - Rezi körzet, a Keszthelyi dolomit hegység déli és nyugati fele: Balatongyörök, Cserszegtomaj, Gyenesdiás, Hévíz - Egregy, Rezi, Várvölgy, Vonyarcvashegy, Sümeg, Csabrendek.
A borvidék legfontosabb szõlõfajtái: Olaszrizling, Szürkebarát, Zöldveltelini, Zenit, Chardonnay, Rizlingszilváni, Tramini, Muskotály fajták.
Fontos tudni: A borvidék borait 40 éven át más borvidékek borainak javítására használták. Így az egykori nagy hírnév elfelejtõdött. 5-6 éve indult újra az önálló bortermelés, nagyrészt kis és közepes méretû szõlõbirtokra alapozottan. Az eredetiséget ma már a bortörvény is nagyon szigorúan védi.
Ha a tájjal ismerkedõ túrázó, az itt nyaraló vendég a bor és felszolgálójának igényes minõségét nem érzékeli, biztos lehet benne, hogy nem itt termett borral, nem itteni boreladóval találkozott. Hagyja ott a rossz bort, a méltatlan borárust és menjen tovább tõle!
Érdemes megkeresni a borvidéken a valódit, könnyen lehet találni. Egyre többet. Az itteni emberek nyíltszívûek és a bortermelést becsületbeli ügynek tekintik. Még sajnos nincsenek általában szem elõtt, de mindent elkövetnek a régi jó hírnév visszaszerzése érdekében.
A néhai Sárvár-Zalabér-Batyk vasútvonal nyomában.: http://www.yv.hu/p=e13d5271271c561a8bd3a5d22bd44d97
Beled http://www.andre.hu/scr/beled.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/beled.scr
Bük http://www.andre.hu/scr/buk.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/buk.scr
Csorna http://www.andre.hu/scr/csorna.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/csorna.scr
Egervár http://www.andre.hu/scr/egervar.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/egervar.scr
Eszterházy kastély - Fertőd: http://www.videopost.hu/video.php?vid=3060
Fertőd http://www.andre.hu/scr/fertod.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/fertod.scr
Győr http://www.andre.hu/scr/gyor.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/gyor.scrGyőr pillantaképei: http://www.videoplayer.hu/videos/play/75970
Hévíz http://www.andre.hu/scr/heviz.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/heviz.scr
Hotel Sopron****: http://www.videoplayer.hu/videos/play/94748
Ják http://www.andre.hu/scr/jak.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/jak.scr
Kápolnáspusztai Bivalyrezervátum: http://www.videoplayer.hu/videos/play/39867
Kapuvár http://www.andre.hu/scr/kapuvár.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/kapuvár.scr
Keszthely http://www.andre.hu/scr/Keszthely.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/Keszthely.scr
Kőszeg http://www.andre.hu/scr/koszeg.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/koszeg.scr
Kőszeg: http://www.videoplayer.hu/videos/play/99479
Letenye http://www.andre.hu/scr/letenye.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/letenye.scr
Mosonmagyaróvár http://www.andre.hu/scr/mosonmagyarovar.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/mosonmagyarovar.scr
Nagykanizsa http://www.andre.hu/scr/nagykanizsa.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/nagykanizsa.scr
Répcelak http://www.andre.hu/scr/repcelak.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/repcelak.scr
Sárvár http://www.andre.hu/scr/sarvar.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/sarvar.scr
Sopron http://www.andre.hu/scr/sopron.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/sopron.scr
Sopron: http://www.videopost.hu/video.php?vid=159
Sopron: http://www.youtube.com/watch?v=8p8R92sjVb0
Sopron: http://www.youtube.com/watch?v=srztOd-9rE8
Sopron: http://www.youtube.com/watch?v=Bh910H1hmuE
Sopron /ma/: http://www.videoplayer.hu/videos/play/97613
Sopron, Tűztorony: http://www.videoplayer.hu/videos/play/109521
Szentgotthárd http://www.andre.hu/scr/szentgotthard.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/szentgotthard.scr
Szombathely http://www.andre.hu/scr/szombathely.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/szombathely.scr
Vonyarcvashegy http://www.andre.hu/scr/vonyarcvashegy.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/vonyarcvashegy.scr
Zalaegerszeg http://www.andre.hu/scr/zalaegerszeg.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/zalaegerszeg.scr
Zalaegerszeg: http://videa.hu/play.php?v=kUF56l1jJliVPTSr
Zalaegerszeg: http://www.youtube.com/watch?v=GFFStGzrIgI
Zalaszentgrót http://www.andre.hu/scr/zalaszentgrot.scr , http://andre.dtsh.hu/scr/zalaszentgrot.scr
